„Mindenki hazudik” – mondta Dr. House, és valljuk be, ez így is van. Nincs olyan ember a Földön, aki ne próbált volna már meg apró füllentések segítségével megmenekülni a bajtól vagy éppen előnyös helyzetbe kerülni. Annál rosszabb tud lenni azonban, amikor a dolgok kiszámíthatatlan alakulása miatt tulajdonképpen belekényszerítenek bennünket ezekbe a füllentésekbe, mígnem az apró, jelentéktelennek tűnő lódításokból orbitális hazugságok nem keverednek. Cikkünk hőseivel is ez történt.

• A Discovery Channel nagyszerű dokumentumfilmet készített a sárkányokról, ami bemutatta a természetüket és azt, hogy milyen lenne a testük működése – már persze, ha léteznének. Annyira tetszett az egész, hogy videóra is vettem, majd anyum szólt, hogy mutassam meg a nagymamámnak is a filmet. Tudni kell, hogy a nagyim az Alzheimer-kór korai szakaszában szenvedett már akkor is, úgyhogy félóra filmezés után, amikor benyitottam hozzá, tágra nyílt szemekkel rám nézett és azt mondta: „Istenem, egész életemben azt hittem, hogy csak mítoszok! Ez fantasztikus!”. Azóta sem lehet észérvekkel elmagyarázni neki, hogy nincsenek sárkányok. @prettywannapancake
• Én is láttam gyerekkoromban ezt a dokumentum filmet, és engem is teljesen elvarázsolt. Másnap az iskolában nem győztem mesélni az osztálytársaimnak, hogy milyen fantasztikusak is a sárkányok, mire a tanár félrehívott, és közölte, hogy sárkányok nem léteznek. Mondanom sem kell, hogy az egész hátralevő napot sírással töltöttem, melyben annyi volt a pozitívum, hogy extra gyümölcsöt és kekszet kaptam uzsonnára. Ennyit érne egy gyermek álmának az összetörése?! Egy ajándék almát és egy krémmel töltött kekszet? @AQueenofFerelden
• Volt egy srác, akivel főiskolás koromban együtt dolgoztunk egy népszerű gyorsétteremláncnál. Egyik hétvégén hajnalig buliztunk, melynek az lett az eredménye, hogy a srác elaludt reggel, pedig neki kellett volna kinyitnia az éttermet. Mikor felébredt, már jó két órája nyitva kellett volna lennie az étteremnek, a telefonján pedig közel 100 nem fogadott hívás volt a főnöktől és a többi kollégától. Mivel tudta, hogy nem veszítheti el az állást, mert akkor az egész főiskolai tanulmányai füstbe mennek, ezért hazugságot eszelt ki: azt mondta, hogy súlyos autóbalesetet szenvedett és ezért nem lehetett őt elérni egész reggel. Ez ideiglenesen persze megoldotta a problémát, de egy súlyos autóbaleset nyomai nem tűnnek el nyomtalanul másnapra, úgyhogy a srác egy kalapáccsal szétverte a kocsiját, és megkérte az orvostanhallgató iskolatársunkat, hogy gipszelje be az egyik kezét, mintha eltört volna. A srác 4 héten át kamu-gipszel a kezén járt be dolgozni, de megúszta az egészet és végül sikeresen lediplomázott. Ez a srác egy kib*đzott legenda! @FreeRangeAlien

• Nővérként dolgozom és egy évvel ezelőtt egy hosszú, túlórából-túlórába menetelős hetem volt, amikor is véletlenül úgy hivatkoztam a kutyámra: azt mondtam, hogy sietek haza a kislányomhoz. Rögtön utána persze leesett, hogy ez hülyén jött ki, de rájöttem, hogy még hülyébb lenne, ha közölném, hogy nincs is kislányom, csak a kutyámhoz sietek haza, úgyhogy elengedtem a dolgot. Ez persze beláthatatlan következményekkel jár, ugyanis a kollégáim minden karácsonykor, húsvétkor, iskolakezdéskor, stb-stb. érdeklődnek, hogy miújság a kislányommal, én pedig ilyenkor mindig csak csendben ülök és bólogatok, elkerülve minden további kérdést a nem létező lányomat illetően. @rays0fsunshine
• Reggelente munkába menet sokszor beszélgetek egy sráccal a buszon, aki valamilyen oknál fogva Mike-nak kezdett el hívni. Persze nem ez a valódi nevem, de nem gondoltam volna, hogy bármi baj lehet belőle, úgyhogy inkább nem szóltam neki, elkerülve ezzel a kellemetlen helyzetet. Ennek immár 18 hónapja, és azóta se mondtam el a srácnak, pedig még mindig napi szinten beszélgetünk. Azóta persze már odáig fajult a sztori, hogy a lányomat is figyelmeztetnem kellett, hogy amikor velem jön reggel a buszon, akkor ne lepődjön meg, ha nem a valódi nevemen hívnak az emberek. A lányom hatalmasat nevetett, szerinte ugyanis zseniális, hogy hétfőtől-péntekig minden reggel 40 perc erejéig én tulajdonképpen Mike vagyok. @tekst-tv666
• Néhány évvel ezelőtt két diákom úgy döntött, hogy nem jön be az iskolába. Az egyikük otthon maradt „betegen” a másik pedig elment meglátogatni őt. Az volt a terv, hogy egész nap videojátékoznak majd anélkül, hogy a közben dolgozó szüleik erről tudomást szereznének. Nekünk azonban az iskolai protokoll szerint minden szülőt értesítenünk kell, akinek a gyereke nem jött be az iskolába, hogy tudjuk beteg-e a gyermek vagy esetleg útban az iskolába történhetett vele valami. Amikor felhívtuk annak a srácnak az anyját, aki elvileg „elindult az iskolába”, az édesanya olyan pánikrohamot kapott, hogy azonnal felhívta a rendőrséget. Kiderült, hogy a srác a buszmegálló mögötti bokorban rejtőzve várta meg, amíg az édesanyja elmegy otthonról, hogy aztán nyugodtan át tudjon lopózni a barátjához. A rendőrök végül megtalálták a két videojátékozó srácot a házban, de a szülők nem voltak elragadtatva a történtektől. @rebstarr

• A bátyámnak minden nap fizetnie kellett volna egy taxit, hogy a kishúgunkat hazavigye iskola után. (7 éven keresztül) A bátyám ahelyett, hogy a húgunk taxiztatására költötte volna a szüleinktől kapott pénzt, motorkerékpárt kölcsönzött és minden nap azzal vitte haza a 10 éves kislányt az iskolából. A szüleink 20 éven keresztül nem jöttek rá erre a trükkre, míg végül a bátyám el nem árulta azt önszántából az édesanyánknak. Okosan tette, ugyanis telefonon keresztül mesélte el neki a sztorit, amikor épp három ország választotta el kettőjüket. @runasaur
• A pasim (azóta férjem) azt mondta, hogy főiskolára járt, de végül sosem diplomázott le. 10 évbe tellett, hogy rájöjjek: ez az egész csak egy hazugság volt, amit azért dobott be, hogy lenyűgözzön az első randinkon. 10 év után sem tőle tudtam meg persze, hanem az édesanyja röhögött ki, amikor valahogy szóba került a „főiskolás fia”, akiről mint kiderült, a középiskolát is alig tudta elvégezni. @my_Favorite_post
• A lány, akivel két évet töltöttem egy kolesz szobában meggyanúsított, hogy mindig ellopom a joghurtját a hűtőből. Mondtam neki, hogy ez badarság, mivel tejallergiás vagyok, aminek az lett az eredménye, hogy soha többet nem ehettem-ihattam semmilyen tejterméket a lány előtt. A születésnapomra is tejmentes tortát készített nekem – olyan bűntudattal még soha nem ettem tortát, mint akkor. Egyébként igen, én voltam az, aki mindig megette a joghurtjait. @_deen_

• Kisbaba koromban volt egy műtétem, melynek következtében egy méretes hosszanti heg maradt a hasamon. Amikor első osztályban megkérdezték, hogy mi az a seb, azt mondtam, hogy pár évvel ezelőtt megtámadott egy medve és majdnem belehaltam. Most 30 éves vagyok, és mindenki, akivel együtt jártam általános iskolába a mai napig úgy ismer engem, mint „a srác, akit megtámadott egy medve”. @Valgardson
• Amikor kicsi voltam, egy összekötött cseresznyeszárat rejtettem el a nyelvem alá, hogy az érintetlen cseresznyeszárat a számba véve – majd azt közben lenyelve – azt mondhassam mindenkinek, hogy a nyelvemmel csomóztam össze a cseresznyeszárat a számban. Azóta 20 év telt el, és a családom még mindig azt hiszi, hogy képes vagyok erre a szuperképességre, ráadásul azóta annyira mélyen elburjánzott ez a történet, hogy minden alkalommal le kell nyelnem egy cseresznyeszárat, amikor a szüleim vagy barátaink megkérnek, hogy mutassam meg a trükköt. Biztos, hogy a Simpson családból vagy más mesefilmből vettem ezt az őrültséget annak idején. @SirErnestHShackleton
• A munkatársam azt mondta, hogy egy véletlen baleset folytán nősült meg. Jót nevettem, majd megkértem, hogy fejtse ki. Azt mondta, hogy karácsony estéje volt, és épp a fa körül álltak és ajándékokat csomagoltak, amikor a lány kibontotta a neki szánt ajándék gyűrűt, majd sírni kezdett és azt mondta: „Jézusom, Te meg akarod kérni a kezemet?!”. Úgyhogy a srácnak nem maradt más választása, térdre kellett ereszkednie és megkérnie a lány kezét. A történet morális tanulsága: soha ne vegyél ajándék gyűrűt egy lánynak, hacsak nem tervezed feleségül venni.

• Egyszer az egyik szórakozóhelyen lehetőségem volt bemenni a fenti VIP részlegbe, mivel az egyik barátom ott dolgozott, és megengedte, hogy onnan nézzem a koncertet. Elég híres ember zenélt éppen, a VIP páholyba pedig csak annak családtagjai és barátai kaptak helyet. Nem mondhattam el, hogy engem a barátom engedett ide be, mivel azzal bajba sodortam volna a cimborámat, úgyhogy amikor megkérdezték, hogy én mégis ki vagyok, azt mondtam, hogy kapcsolatban állok a szórakozóhely tulajdonosával – gondoltam, hogy ez majd leállítja a kérdezősködésüket, de persze csak rosszabb lett. Körém gyűltek és kérték, hogy meséljen nekik többet a családomról, ismeretségi köreimről. Nagyon félelmetes emberek voltak. Szó szót követett – odáig fajult a történet, hogy meghívtak engem, hogy töltsem velük és zenekarral a következő hétvégét a tengerparti luxus nyaralójukban. Belementem és egy egész kellemes hétvégét töltöttem el velük anélkül, hogy tudták volna: semmi kapcsolatom sincs a szórakozóhellyel és fingom sincs, hogy ki a tulajdonosa. @katemonster22
• Amikor 10 éves voltam, az egyik srác az iskolabuszon megkérdezte, hogy játszottam-e már valaha a World of Warcraft nevezetű videojátékkal. Én azt hazudtam, hogy igen, így az év hátralevő részében iskola előtt és után egy olyan játékról kellett beszélgetnem a sráccal, amivel sohasem játszottam. Egyszer áthívott magához, és megkért, hogy jelentkezzek be a fiókomba és mutassam meg neki a karakteremet vagy mit. Én úgy tettem, mintha elfelejtettem volna a jelszavam, még jelszó-emlékeztetőt is kértem egy olyan e-mail címre, ami nem is létezik, haha. Ó Istenem…miért csinálok ilyeneket?! @binderjeet
• Amikor új városba költöztünk iskolás koromban, találkoztam két osztálytársammal suli után, akik épp gördeszkáztak. Megkérdezték, hogy én szoktam-e, amire persze azt hazudtam, hogy igen. Hónapokig kerestem a kifogásokat, hogy miért nem megyek el velük gördeszkázni suli után, míg egyszer meguntam a hazudozást és vettem magamnak egy gördeszkát, szabadidőmben pedig megtanultam gördeszkázni. 28 éves vagyok és még ma is rendszeresen gördeszkázok egy ártatlannak szánt hazugság miatt. @Outrageous_Claims

• Elég hülye sztori, de azt hiszem, hogy témába vág. Amikor 5 éves voltam épp a fogamat mostam a fürdőszobában, amikor anyám bejött és leordította valamiért a fejemet. Én, mint érzékeny gyermek utána befeküdtem az ágyamba és elkezdtem sírni. Pár perccel később a szüleim bejöttek és  anyum megkérdezte: „azért sírsz, mert az előbb kiabáltam veled?”. Mire kínos zavaromban ez jött ki a számból: „Nem. Szomorú vagyok, mert….mert nem tudok úszni”. Ezután fél évig úszásórákat kellett vennem, pedig utáltam úszni. @delicious_eggroll

forrás