Gáspár Bea az esélytelenek nyugalmával vágott bele a TV2 népszerű műsorába, A Nagy Duettbe, ahol Peter Srámekkel már a hatodik élő show-ra készülnek. Bár saját bevallása szerint sem énekelni, sem táncolni nem tud, a nézők és a zsűri szeretete, valamint a rengeteg szavazat segítette őket idáig. Bea már most továbbjutott, mint férje, Gáspár Győző, aki tavaly Dér Heni partnereként szerepelt a műsorban.
A show-ban való részvétel teljesen új oldalát mutatta meg Gáspár Beának, aki az adások során számtalan bókot kapott. A zsűri tagjai közül Stohl András különösen elismerően nyilatkozott róla, kiemelve eleganciáját, vonzerejét és színpadi teljesítményét. A pozitív visszajelzések nemcsak a zsűritől érkeznek, hanem az utcán is gyakran megállítják, hogy megdicsérjék őt. Bea azonban szerényen megjegyezte, hogy nem változott semmit, és a sikerek ellenére továbbra is önmaga maradt.
– Amióta megy a műsor rengeteg bókot kapok, akár arról, milyen jól énekelek, milyen ügyes vagyok, akár arról, hogy milyen jól nézek ki, biztosan fogytam. Pedig nem fogytam, én semmit nem változtam. Persze, jólesnek a bókok, meg élvezem ezt a fajta sikert, Győző mondta is viccesen, hogy féltékeny rám, nekem nagyobb sikerem van, mint neki tavaly – jelentette ki a Borsnak Gáspár Bea, hozzátéve, hogy férje büszke rá, és mindig a stúdióból szurkol neki.
A romanticos Völgyi Zsuzsival megbeszéltük, hogy kitesszük Győzőt az együttesből, és megalapítjuk a Destiny’s Child lányzenekar magyar változatát
– mondta nevetve.






