Celeb / Híresség

T. Danny váratlanul árulni kezdte a luxusautóját: közel 90 millió forintot kér érte – fotó

Bár csak kicsivel több mint egy éve tűnt fel először a fehér terepjárójával T. Danny, úgy döntött, eladja a luxusjárművet.

 

 

 

T. Danny az utóbbi időben többféle műsorban és szerepben is kipróbálhatta magát, hiszen a zenei karrierje mellett tavaly ők végeztek Lissák Laurával a Dancing with the Starsban a harmadik helyen. Az énekes többször is kapott dicséretet a zsűritől, hogy a magassága ellenére milyen jól mozog a parketten. A jóképű fiatalnak az is nagy álma volt, hogy műsorvezetőként is debütálhasson, ami meg is történt, ugyanis Szente Vajkkal közösen vezetik a Zsákbamacskát a TV2-n.

Dani nem titkolja, hogy szereti a márkás holmikat, s hogy a luxusautók is közel állnak a szívéhez. Az elmúlt egy évben kocsit váltott, és az utóbbi időben a szürke Mercedese helyett egy fehér terepjáróval szelte az utakat, amely többször is feltűnt az előadó közösségi oldalán valamelyik fotón vagy videóban.


Ám úgy tűnik, az újszerű Mercedes AMG G 63-as modell valamiért már nem felelt meg számára, ugyanis a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében megosztotta a követőivel, hogy eladja a kocsiját. Az okokat nem árulta el, viszont a terepjárót több portálon is meghirdette, így kiderült, hogy közel 90 millió forintért, pontosabban 89 900 000-ért válna meg a luxusautótól.


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?