Celeb / Híresség

Pataky Attila: Amíg Viktor békét akar, addig én megyek vele, mindhalálig

A rockzenész idén is ott volt a békemeneten, ahová szerinte „minden normálisan gondolkodó ember” elment.

 

 

 

Szombaton megtartották a tizedik békemenetet. A kormánypártok szimpatizánsai a Lánchídtól vonultak a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor mondott beszédet. Az eseményen Pataky Attila, az Edda frontembere is ott volt, ahogy eddig szinte minden évben.

 Az jött le nekem, hogy menni kell. Egyszer nem voltam csak, amikor Kanadában játszottunk a zenekarommal

– mondta el az énekes a Bors helyszíni tudósítójának arról, miért ment ki a békemenetre, majd így folytatta:

Tulajdonképpen minden normálisan gondolkodó ember valószínűleg itt van. Azok gyülekeznek most itt, igen nagy létszámban. Akik úgy körülbelül átlátják, mi történik most a világban, a világunkban.

Mint mondta, nem szeretné, hogy neki is a háború szörnyűségeiről kelljen mesélnie az utódainak, mint ahogy neki mesélt a nagyapja és az apja az első és második világháborúról.

Ezért vagyok most itt, és amíg Viktor békét akar, addig én megyek vele. Mindhalálig, végig az úton.

Mondandóját azzal zárta, hogy ő hisz abban, hogy „dolgunk van itt, a Kárpát-medencében”.

A fény és a szeretet felmutatása a dolgunk

– árulta el Pataky Attila.

forrás: 24.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?