A szakértők biztosak benne: a következő pandémia sokkal több áldozatot követel majd, mint a koronavírus-járvány.
Az egész világot megrázta a Covid-19-pandémia, mely alatt 775 millió megbetegedést regisztráltak, és bizonyítottan több mint hétmillió életet követelt – amivel az emberiség történetének ötödik leghalálosabb járványa lett. Ugyanakkor a szakértők már a következő megmérettetésre készülnek, amely az előrejelzések szerint sokkalta veszélyesebb lesz. Már most igyekeznek a vezető orvosok a világ minden táján olyan protokollokat kialakítani, amivel egy esetleges újabb világjárványt visszaszoríthatnak – vagy legalábbis mederben tarthatnak. Abban ugyanis szinte mindenki egyet ért: nem az a kérdés, hogy a közeljövőben lesz-e újabb pandémia, hanem az, hogy mikor, és melyik vírus okozza.
A WHO jelenleg X járványként emlegeti azt a kórt, melyre 2018 óta készülnek a tudósok, és melyet az egyik legnagyobb fenyegetésként tartanak számon. Természetesen most még nem egy konkrét vírusról van szó, sokkal inkább egy elméleti helyzetről, abban azonban teljes az egyetértés, hogy ha most nem kezdjük meg a védekezést, akkor később már sokkalta nehezebb dolgunk lesz. Persze az is érthető, hogy cseppet sem egyszerű a tudósok dolga – épp az ismeretlen tényezők sokasága miatt.
A Mirror szedte össze, mit is tudunk jelenleg az úgynevezett X járványról, azaz a WHO elméleti járványáról.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint még nem állunk készen egy újabb világjárvány támadására. Emiatt ez az új járvány (bármi is okozza), akár húszszor több halálos áldozattal is járhat, mint a Covid, amivel egy csapásra a legnagyobb pusztítást végző járvánnyá válhat. Összehasonlításképp: a jelenlegi „listavezető” az 1918-20-as Spanyolnátha-járvány, mely egyes számadatok szerint akár 100 millió halálozással járt világszerte.
Hogy mennyire veszi komolyan a kérdést a WHO, azt jól mutatja, hogy az idei Világgazdasági Fórumon is szó volt róla, ahol az AstraZeneca és a WHO tartott előadást „Felkészülés az X járványra” címmel.
Sarah Gilbert professzor szerint egyébként nagy valószínűséggel egy állatról emberre átugró vírus okozhatja majd a pandémiát, ráadásul nagy valószínűséggel valami olyan, amit jelenleg még nem fedeztek fel. Augusztusban egyébként egy 200 tudósból álló team kezdett el új vakcinák fejlesztésén dolgozni. A Covid ellen bevethető első vakcina 362 nap alatt készült el, ami igen gyors volt, a szakemberek célja azonba az, hogy egy ilyen vakcina kifejlesztését 100 napra leszorítsák.
forrás: borsonline.hu