Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, a foglalkozásom: nem háztartásbeli. Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek, a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.
Viszont egyet büszkén be merek vallani, sok mindent nem tudok, de van ám valami: Amihez én olyan pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, közepes, gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt, fekve, bedőlve vagy háton, mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom. Tudásom e téren több mint tökéletes, s hogy hason is tudom, az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, mivel tanítóm volt egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított ő, igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő. Bevallom nekem is borsódzott a hátam, mikor a fiúval először próbáltam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is, lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, s feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szerezhettem, hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam én reggel, jó korán felkelve, ilyenkor van ám az embernek rá kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem, még estefelé is, míg el nem szédültem. Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc, a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.
Akad, aki gumisapkát húz fejére, viszont ez a gyönyört csökkenti felére. Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom, én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni, és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni. Nincsen abba semmi, amit elmeséltem, ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.