Szülőnek lenni nem könnyű. A legtöbben fel sem fogják ésszel, hogy minden, amit tesznek, ahogy a gyerekükhöz viszonyulnak, az hatással lesz arra, hogy a későbbiekben miként viszonyulnak hozzájuk az utódaik. Sok szülő úgy gondolja, hogy a gyereke automatikusan hálával tartozik azért, amiért megszülte őt, etette és öltöztette, megfeledkezve arról a tényről, hogy a gyerekvállalás a szülő egyéni döntése volt, nem a gyerek kérte tőle. Amikor pedig ezt valaki a gyermekére próbálja hárítani, az biztos lehet benne, hogy ez a későbbiekben majd visszaüt.
1
Egyes szülők minden alkalommal kritizálják a gyerekeiket, amikor dühösek, frusztráltak vagy egyszerűen kimerültek. Rajtuk keresztül adják ki magukból a negatív érzelmeiket, elrejtve ezzel saját gyengeségüket és sebezhetőségüket. A felnőtté vált gyerekek időközben megunják a folyton negatív és mindenért neheztelő szülőket, ezért belefáradnak abba, hogy bármit is tegyenek az érdekükben.
2
A szülőknek van egy olyan kategóriája, akik úgy gondolják, hogy ha a gyereküket öltöztetik és etetik, akkor teljesítették a küldetésüket. Az ilyen szülők gyakran elérhetetlenül és elhidegülve viszonyulnak a gyerekeikhez, ezzel sok érzelmi és lelki sérülést okozva. Az egész persze visszaüt, az így nevelkedett gyerek ugyanis hasonlóan bánik majd a szüleiről idős korukban.
3
A nárcisztikus szülők mániákusan figyelemmel kísérik a gyermekük tanulmányait, mivel a saját egójukat táplálják a gyermek sikereivel. Emiatt azonban gyakran nem veszik észre, hogy milyen problémákkal küzd a gyermekük akár az iskolán kívül. Az ilyen gyerekek úgy nőnek fel, hogy végig nagy nyomás nehezedik rájuk, ezért az első adandó alkalommal messzire menekülnek a szülők elől felnőtt korukban, és figyelnek arra, hogy minél kevesebbet tartsák velük a kapcsolatot.
4
Az érzelmileg “hideg” anyukák és apukák, ha nem is utasítják el teljesen a gyermekeiket, mindenesetre úgy tűnik, mintha átnéznének rajta, és minden apró problémájukat a gyermekük elé helyeznének. Az ilyen szülők később meglepve tapasztalják, hogy a felnőtt gyermekük nem mutat elég érdeklődést, törődést és szeretetet irántuk.
5
Amikor a szülők úgy érzik, hogy a gyerek nem fordít rájuk elég figyelmet, gyakran gúnyolódni kezdenek, hogy visszaszerezzék a méltóságukat. A gyermekek ezt gyakran eltanulják és ugyanígy tesznek: elkezdik kigúnyolni mások ízlését, lekicsinylik más emberek érzéseinek fontosságát, csakhogy felül kerekedhessenek másokon.
6
Az idős szülők gyakran manipulálják azzal a gyerekeiket, hogy: ,,Mi etettünk, neveltünk és mégsem adsz nekünk egy fillért se, te hálátlan!” Az ilyen szülők megpróbálják fenntartani az irányítást a gyermekük felett még akkor is, amikor már kirepült a családi fészekből. A szülők ehhez érzelmi nyomást, zsarolást is bevethetnek a gyermeküknél, hogy minél inkább bűntudatot ébresszenek bennük. A gyerekeknél azonban ez éppen ellenkező hatást válthat ki, és bár nyilván nem felejtették el becsülni és hálásnak lenni azért, amit a szüleik tettek értük, mégis lehet, hogy inkább távolról elkerülik őket a manipulatív személyiségük miatt.
7
Nincs abban semmi baj, ha az anyukáknak és apukáknak van némi ambíciójuk a saját gyermekeik iránt. A baj akkor kezdődik, ha ez megszállottsággá változik. Ha minden beszélgetés úgy kezdődik: “Mikor fogsz már megállapodni végre?” vagy “Szeretnék már unokázni…” – akkor a rokonok közötti kapcsolat egy idő után valószínűleg elhidegül. Azok a szülők, akik tudják, hogy kellemetlenséget okoznak az ilyen kérdésekkel a felnőtt gyerekeiknek, de mégis nyaggatják őket, ne lepődjenek meg, ha egy nap a gyermek teljesen felhagy majd a velük történő kommunikációval.
8
A szülők pszichológiai támogatása ugyanolyan fontos a gyermek számára, mint az anyatej élete korai szakaszában. Egy érzéketlen hozzátartozó által okozott trauma nem múlik el magától. Vannak, akik feladják emiatt az álmaikat, mások félnek komoly kapcsolatba bonyolódni. Olyanok is vannak persze, akik ettől csak még eltökéltebbek lesznek, ilyen esetben azonban szinte garantált, hogy a negatív szülővel vagy szülőkkel ápolt kapcsolat idővel megkopik.
9
Amikor egy gyerek egy felnőttre bízza a titkát, az egy nagyon nagy dolog. Ez egyrészt a hitelesség próbája, másrészt a kettőjük közötti barátság egyik fontos alapja. Ha a szülő a titok megőrzése helyett továbbadja azt, esetleg kineveti a gyermeket vagy mérges lesz rá, fel kell készülnie arra, hogy a gyermeke elveszti a belé vetett bizalmát.
10
,,Egy ilyen nagy gyerek nem sír már!” – sok szülő meg van győződve arról, hogy a gyermeke sírás miatti megszégyenítése az egyik legjobb módja annak, hogy megnyugtassa a gyermekét. Ez a reakció azonban, bár pillanatnyi eredményt hozhat, valójában csak elzárkózást, szégyenérzetet és bűntudatot okoz a gyermeknél. Nem árt sírni, ha valami szomorú és fájdalmas. Az ebben meggátolt gyermekek esetében szinte biztosak a későbbi pszichológiai problémák.
11
A hatalommániás szülők úgy vélik, hogy joguk van eldönteni, milyen szakmát szerezzen a gyermekük, kivel randizzanak, kivel házasodjanak és milyen munkát vállalnak. Az ilyen szülőknek nem tűnik fel, hogy a gyerekük nem kisbaba többé, és már képes a felelősségteljes, önálló döntésekre. Az ilyen szülők által leggyakrabban használt érvelés az áthatolhatatlan “Mert én azt mondtam”. Az ilyen szülők társaságában nevelkedett gyerekeknél folyamatosan gyűlnek a problémák, majd az első adandó alkalommal lelépnek és igyekeznek minél kevésbé tartani a kapcsolatot a szülőkkel.
12
A családokban gyakran szembesülnek olyan helyzettel a gyerekek, amikor valamelyik testvért a szülők jobban szeretik, mint őt. Ilyenkor az idősebb testvért állandóan példaként próbálják állítani a fiatalabb elé, kihangsúlyozva, hogy mennyivel sikeresebb és tehetségesebb a testvére. Ha a szülő nem veszi észre ezt a problémát, és mindent megtesz azért, hogy a gyermeket másokhoz hasonlítsa, az mélyíti a testvérek közötti konfliktust, illetve a “kevésbé szeretett” gyermek könnyen lehet, hogy később teljesen elszakad a családtól.
13
,,Nem kell dicsérni a gyereket, különben arrogáns lesz és semmirekellő!” – gondolják egyes szülők. Az ő nevelésükben csak egy bot van, és nincs sárgarépa a végén. Az ilyen szülők gyakran olyan célokat tűznek ki, amit a gyerkeiknek esélyük sincs elérni, majd később pedig nem értik, hogy a gyermekük miért szenved önbizalomhiánytól és kényszeres perfekcionista szorongástól.
14
A manipulátor szülők szeretik elmozdítani a felelősséget magukról és rátolni azt, illetve a kielégíthetetlen ambícióikat a gyerekükre. Időnként áldozat szerepben próbálják feltüntetni magukat: “Ha te nem lennél, az egész életem sokkal szebb lenne.”
Mondani sem kell, hogy az ilyen szavak rendkívül bántóak lehetnek egy gyermek számára, még akkor is, ha a szülők nem gondolták teljesen komolyan. Egy egészséges szülő-gyermek kapcsolatban a gyereket észérvekkel kell nevelni, nem pedig manipuláció által. A gyermek születésének és nevelésének felelőssége pedig kizárólag a szülő vállán nyugszik, ezt nem árt mindenkinek az eszébe vésni. Nem a gyermek kérte, hogy megszülessen, a szülő döntött így.
15
,,Mit fognak szólni az emberek?” – ezek tipikusan egy olyan önző szülő szavai, aki számára sokkal fontosabb a kívülről jövő jóváhagyás, mint az, hogy hogyan érzi magát a gyermeke. Annyira lefoglalja őt, hogy fontosnak és példamutatónak érezze magát mások előtt, hogy egyszerűen nincs ideje a saját és családja boldogságára. Az ilyen szülőkkel felnőtt gyermekek értelemszerűen azonnal megpróbálják majd megszakítani a kapcsolatot a szülőkkel, hogy végre saját bizalmi kapcsolatot építhessenek ki a hozzájuk közel álló emberekkel, akikkel kölcsönösen támogatják egymást.
Mi a véleményed a cikkben felsorolt problémákról? Szerinted jogosan szakadnak el egyes gyerekek örökre a szüleiktől, vagy mindig támogatniuk kéne a szüleiket, még akkor is, ha ez nem feltétlenül működött visszafele?
