Amikor az ember nyaralni megy, és azon gondolkodik, hogy vajon minden szükséges holmit bepakolt-e a bőröndjébe, fel sem merül annak a gondolata, hogy egy látszólag jól megtervezett utazás milyen váratlan kalandokat rejthet. Előfordul ugyanis, hogy nemcsak aranyos szuvenírekkel térünk haza, hanem olyan kulturális felfedezésekkel, melyeket időbe telik feldolgoznunk.
1
Jamaicai gyökerekkel rendelkező amerikai vagyok. 8 éves koromban jártam először Jamaicában. Az első dolog, ami megdöbbentett, az az életszínvonal volt. Persze Amerikában is gyakran láttam hajléktalanokat, de soha nem láttam még olyan abszolút szegénységet, mint ami a jamaicai St. Catherine-ben fogadott.
A következő nagy felfedezés számomra a nemzeti konyha volt. Bár érdesanyám sokszor főzött nekem jamaicai ételeket, néhány sajátosság azért így is meglepő volt. Például a ketchup meglepően édes náluk, a gyümölcsleveknek pedig fura ízük van. Örültem azonban, hogy olyan frissen szedett gyümölcsöket lakmározhattam, amiket az USA-ban csak konzervként tudtam megkóstolni.
2
A török kultúrában neveltek, vendégszeretőnek tanítottak. Egyszer elmentem egy holland sráchoz, akivel akkoriban jártam. Az anyja nyitotta ki az ajtót, majd elmondta, hogy épp vacsoráznak, de azért menjek be nyugodtan. Miután bementem, leültetett a kanapéra, és közölte, hogy várjam meg, amíg végeznek. Teljesen ledöbbentem és csak némán ültem. Képzeld el: ülsz a kanapén, tévé kikapcsolva. Csend. Csak a másik szobából hallod, hogy a család beszélget: “Kérsz még egy kis krumplit, fiam?” vagy “Add ide kérlek a sót!”.
Időbe telt még magamhoz tértem és bár a vacsora után elmentünk sétálni a sráccal, nem tudtam feldolgozni azt, ami félórával ezelőtt történt.
Úgy hallottam, a skótok a hollandokhoz járnak továbbképzésre, hogy megtanulják, mi is az a spórolás
3
Tokióban szigorú üzleti öltözködési dresskód van érvényben, melyet a helyiek kivétel nélkül követnek. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy merész nyakkendőkben vagy világos ruhákban járjanak. Én 9:30-kor hagytam el a szállodámat, és elindultam felfedezni a várost. Szürke-piros széldzseki, khaki nadrág és vöröses-sárgás póló volt rajtam, túracipővel.
A Shinagawa állomáson állva megpróbáltam kitalálni, hogy hová is menjek, amikor felfigyeltem rá, hogy a helyiek rámnéznek, majd zavarodottan elfordítják a fejüket. Rájöttem, hogy a 177 centimmel itt elég magasnak számítok, és mikor körülnéztem csak fekete-hajak tengerét láttam. Ekkor éreztem magam először és utoljára óriásnak. © Cheryl Lemanski / Quora
4
Az eddigi legnagyobb kulturális sokkot akkor tapasztaltam, amikor 2013-ban Dubaiba látogattam. Dubai olyan, mint egy felnőttek számára készült Disneyland. Itt tényleg rengeteg gazdag emberrel találkozni, akik akár 15 ezer dollárt is képesek fizetni egy szállodai szobáért éjszakánként, és aranyrudakat vesznek ki az automatákból, hogy aztán a méregdrága sportkocsijaikkal útnak induljanak valamilyen extrém sportot űzni. Ennek a ténynek köszönhetően azonban a gazdasági egyenlőtlenség még szembetűnőbb, mint a világ más országaiban, hiszen itt a jövedelmek közti különbség nem több ezer, hanem több millió dollár.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor láttam az autópályán közlekedő buszokat, tele munkásokkal, akiket a nap végén a munkahelyükről fuvaroztak vissza a lakóhelyükre. Az emberek emberek szemében lévő reménytelenség leírhatatlan volt, miközben a tündöklő felhőkarcolókat nézték a távolban.
5
A brazil férfiak és nők bármikor készen állnak a csókra. Ez számomra igazi sokk volt. A bulikban csak egy szemkontaktusra van szükséged, és máris odajön hozzád valaki, hogy megcsókoljon anélkül, hogy akár a nevedet is megkérdezné.
A brazilok körében népszerű, hogy először csókkal “tesztelik” a partnerüket, akik, ha megbuknak a teszten, akkor nem is érdekli őket tovább. Fontos azonban leszögezni, hogy ilyen dolgok csak a bulikban történnek.
6
Egy időben egy délkelet-ázsiai országban éltem. Egyszer fontos megbeszélésre siettem, ezért tuk-tukra ültem és elmondtam a sofőrnek, hogy hová is kell mennem. Ő azonban nem akart egyenesen a célhoz vinni, hanem elhatározta, hogy közben beugrunk az unokatestvére boltjába, stb. Persze folyamatosan ismételgettem, hogy nekem nincs időm erre és ez felháborító, de nem használt. Végül káromkodni kezdtem, ő pedig emlékeztetett rá, hogy először a pénzt kell odaadnom, ha azt akarom, hogy a pontos címre vigyen. Ez egy elég idegtépő kaland és valódi kulturális sokk volt számomra.
7
Indonéziából költöztem az USA-ba. Eleinte nagyon meglepődtem és bosszankodtam, amikor az emberek megkérdezték, “hogy vagyok”, én pedig másodpercekre lesokkoltam, hogy most tényleg mondjam el nekik, ha szomorú vagyok vagy valami, vagy mit kell ilyenkor csinálni?
Később megtudtam, hogy ez csak a köszönés egyik formája errefelé, ezért nem kell ilyenkor tényleg elmesélni, hogy mi történt velünk aznap.
8
Körbeutaztam Türkmenisztánt, hogy többet megtudjak a kultúráról és a mai napig emlékszem rá, hogy nagy meglepetésként ért, amikor megkértem a helyieket, hogy tanítsanak meg számolni az ő nyelvükön. Nagy meglepetésemre szanszkrithoz hasonló nyelven beszéltek. Ez szó szerint sokkolt.
Ezt követően azonban rákerestem az interneten, és megállapítottam, hogy valójában oroszul beszélnek, aminek van néhány közös vonása a szanszkrittal.
9
Miután Jordániába költöztem, a főnököm meghívott vacsorázni. Eszembe jutott, hogy amikor a szülőföldemen, Mexikóban történik hasonló, akkor udvariasságból illik mindent megenni ilyenkor a tányérról. Ennek megfelelően amikor kihozták a hatalmas tányér rizst, bárányt, salátát és péksüteményeket, én gondosan ügyeltem rá, hogy az utolsó szem rizst is megegyem. Ekkor azonban váratlanul egy újabb adag ételt hoztak elém. Kértem mellé egy kávét, de nem kaphattam, mert épp a tea következett.
Késő este aztán még arab palacsintát is kaptam néhányszor, én pedig már szó szerint rosszul voltam, de mindent megettem. Amikor ezt másnap elmeséltem az egyik palesztin barátomnak, dőlt a röhögéstől. Ezután elmondta, hogy itt az a szokás, hogy az emberek csak akkor hagyják abba az evést, ha már jóllaktak, ezért amíg nem marad egy kevés étel a tányéron, addig úgy veszik, hogy az illető éhes és ezért újabb és újabb adagokat hoznak neki. Ez volt életem első kulturális sokkja, és egyben a nap, amikor majdnem felrobbantam a rengeteg ételtől.
10
Egyszer egy nyilvános strandon jártam Dél-Franciaországban. Ez valóságos kulturális sokk volt számomra. Először is csak bikini volt nálam, de kiderült, hogy fürdőruhára lesz szükségem. Elmentem hát és vettem egyet a közeli boltban, de visszafelé jövet a női biztonsági őr hozott egy vödör vizet és egy szappant, majd azt mondta, hogy mivel a lábam koszos nyomokat hagyott, ezért először meg kell mosnom, mielőtt beenged engem az öltözőbe.
Le kellett ülnöm egy kis székre és dörzsölnöm a lábam addig, míg a biztonsági őr elég tisztának nem találta ahhoz, hogy bemenjek az öltözőbe.
11
A legfurcsább és legmeglepőbb dolog, amit Európában láttam, hogy a helyiek a konyhaszekrényben tárolják a kukáikat. Valahányszor ilyet láttam, az agyam szinte kiabálta: “Miért csináltok ilyet?!”.
Indonéziában és Szingapúrban nőttem fel, így elmondhatom, hogy ezekben az országokban még soha nem találkoztam egyetlen olyan személlyel sem, aki betenné a szekrénybe a kukáját. Ez számomra érthetetlen. Talán azért, mert az van bennem, hogy a szekrénybe csak olyan dolgokat teszünk be, amit meg akarunk tartani és nem akarunk kidobni. © Jessica Bernice Andrea Jasmine / Quora
12
A barátommal együtt utaztunk Európába. Iránból származunk. Látszólag nincs messze egymástól Európa és Irán, de valójában olyan, mintha egy másik bolygó lenne. Nálunk például ahhoz, hogy elhagyhassuk az országot, engedélyt kell kérnünk az apánktól.
Nagyon élveztük az utat, de sok kellemetlenség is felmerült. Például az európai infrastruktúra nem annyira tökéletes, mint ahogy azt az ember gondolná. A legnagyobb sokkot a németországi közlekedési rendszer okozta. Rá kellett jönnünk, hogy ez valójában egy rendkívül rendezetlen, drága és elavult rendszer.
13
Második és egyben utolsó egyiptomi látogatásunkkor a feleségemet megdöbbentette a vezetési kultúra és a biztonság hiánya. Például a sofőrök ritkán kapcsolják fel a fényszórójukat. Nagyon gyakran csak azért használják, hogy megijesszék velük az úttestre szaladó állatokat. Egyiptomban bár elvileg jobboldali közlekedés van, ez látszólag semmit sem számít. Az autósok a szembejövő sávban, de akár a járdákon is képesek közlekedni.
Egyszer egy taxiban utaztunk, aminek nem volt hátsó ülése, csak valamilyen deszka, párnákkal. Mondanom sem kell, hogy biztonsági övek is hiányoztak, ahogy a visszapillantó tükrök is az autóról. Egyszer említettem ezeket a problémákat az egyik szállodai alkalmazottnak, akivel beszélgettem, majd megnyugtatott, hogy ne aggódjunk: “Az egyiptomi sofőrök a legjobb sofőrök az afrikai kontinensen!”.
14
Engem a legnagyobb kulturális sokk Norvégiában ért. Meglepő volt számomra, hogy a legfontosabb cégekhez és intézményekhez kapcsolódó telefonszámok csak bizonyos időközönként elérhetők, míg nálunk, Oroszországban kis túlzással szinte minden cégnek van egy éjjel-nappal hívható forródrótja. Norvégiában teljesen más volt a helyzet, és lehetetlen volt azonnal kapcsolatba lépni valakivel, amikor segítségre volt szükségem.
Meglepett továbbá a mobilbankoláshoz használt alkalmazások kényelmetlensége és működőképtelensége. Feleslegesen bonyolultnak és használhatatlanoknak tűntek az orosz bankok alkalmazásaihoz képest.
