Az imádkozás és a gyógyulás kapcsolatát évtizedek óta próbálják felmérni, de eddig csak „puha tudományos eredmények” születtek a témában. A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet mégis úgy nyilatkozik a témában, mintha tudományos tény lenne, hogy előbb épül fel a betegségéből az, akiért imádkoznak. Körbejártuk a témát.

Március elején a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet bejelentette: Szívünk imája mozgalmat indít útjára, amivel a jövőben lehetőséget biztosít a közösségimédia-oldalán, hogy imalánc indulhasson azokért a betegért, akik ezt kérik, illetve akiknek hozzátartozóik szeretnének élni e lehetőséggel. A kezdeményezéssel – azon túl, hogy egy kardiovaszkuláris intézettől azért szokatlan dolog – alapvetően nyilván semmi probléma nem lenne, érdekes azonban, amivel az imalánc megalapítását indokolják, ami így hangzik:

Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak. Az Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozók ezt több alkalommal tapasztalták, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak.

A „csodás gyógyulásokat” lehetetlen alátámasztani és megcáfolni, de a tudományos kutatásokra tett utalás már több, mint érdekes. Főleg annak fényében, hogy a téma egyik legtöbbet emlegetett kutatása olyan eredményt hozott, miszerint a szívkoszorúér áthidaló műtéten átesett páciensek, akik tudták, hogy imádkoznak értük, rosszabb tünetekről számoltak be, mint azok, akik nem tudták, vajon imádkoznak-e értük, vagy sem. De ne szaladjunk ennyire előre.

Mitől hathat egy ima?

Egy 2009-es metaanalízis elég átfogóan tekinti át a témában fellelhető szakirodalmat. Az egyébként nem túl neves Indian Journal of Psychiatry tudományos lapban megjelent kutatást az indiai Országos Mentális Egészségügyi és Idegtudományi Intézet kutatói végezték, és megállapították, hogy az ima pozitív hatásai potenciálisan négy hatásmechanizmusból eredeztethetők:

1. Az ima a meditáció speciális formája, a meditációról pedig tudományos kutatások igazolják, hogy segíthet a vérnyomás csökkentésében, lejjebb tornázza a pulzust, segíti a kardiorespirációs szinkronizálást, befolyásolhatja a szerotonin és a melatonin szintjét a szervezetben, segítheti az immunválaszt, vagy éppen csökkentheti a fájdalomérzetet is. Érdekes, hogy a spirituális meditációról egy kutatás során megfigyelték: hatékonyabb lehet, mint a hagyományos meditáció, már ha a lelki nyugalomról és a nagyobb fájdalomtűrésről beszélünk.
2. Az ima elősegíti a szervezet placeboválaszát, és így tulajdonképpen a placebohatás érvényesül, nem pedig maga az imádkozás.
3. A szóban forgó betegségek során spontán remisszió történik, vagy a beteg azt érzi, hogy pszichoszociális támogatást kap, és javul az állapota. Itt érdemes szót ejteni a Hawthorne-effektusról és a Rosenthal-effektusról is. Előbbi az alkalmazott pszichológia egyik legismertebb jelensége, azt mutatja meg, hogy amennyiben a kísérlet alanyai emberek, a megfigyelés ténye önmagában hatni fog a viselkedésükre. A Rosenthal-effektus vagy Pygmalion-hatás tulajdonképpen az önmagát beteljesítő jóslatot jelenti, és az elvárások valóságalakító hatását jelöli: a másik ember sokféle tényező által torzított megismerése alapján elvárások fogalmazódnak meg, amelyek a sugallt információknak megfelelően ténylegesen bekövetkező eseményekké, cselekvésekké válnak a partner viselkedésében. Ez esetben ha a kutatási alany tudja, hogy azt várják el tőle: javuljon az állapota az ima hatására, akkor javulhat úgy is, hogy tulajdonképpen semmilyen hatást nem váltott ki rá.
4. Valóban isteni beavatkozás történik – ezt viszont a kutatók szerint tudományosan bizarr vizsgálni, és rengeteg kérdést vet fel.

A szakértők is megjegyzik, hogy ez a téma tudományos és vallási aknamező, összességében pedig az eddigi kutatások sehova nem vezettek. Az egyik oka ennek kétségkívül az, hogy sok kutatás során már magát a placebót sem sikerült kizárni a lehetséges okok közül.

„A placebo hatásmechanizmusa teljesen ma sem ismert” – mondta el a 24.hu-nak Dr. Csupor Dezső, a SZTE Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet docense. „Ennek ellenére bizonyított, hogy működik, még hormonális hatásokat is el lehet vele érni a szervezetben, például csökken a stresszhormon szintje, vagy a gyulladás a testben.” A placebo vizsgálata a huszadik század második felében kezdődött, ahogy a ma ismert formájukban a klinikai kutatások is, de már az ókorban és a középkorban is tudni lehetett olyan csodaszerekről, amelyekről később kiderült, hogy semmilyen hatóanyaggal nem rendelkeznek, mégis hatásosak. „Farmakológiailag utólag kiderült, hogy nem kéne hatniuk, mégis hatnak” – tette hozzá a szakértő.

A placebohatás pontos határait nem ismerjük, de az biztos, hogy a visszafordíthatatlan állapotokat, folyamatokat nem lehet vele kezelni. Egy végstádiumú daganatos beteg életútját például nem hosszabbítja meg a placebo, de az életminőségét nagyban javíthatja, amit a hatástalan szerek gyártói jellemzően ki is használnak marketingcélokra. Az olyan problémákat, mint például a magas vérnyomás, a depresszió vagy az alvászavar, hatékonyan lehet kezelni placebóval – sőt, a kutató azt is elmondta, hogy egyes depressziók esetében a placebo ugyanolyan hatékony, mint a gyógyszeres kezelés, ha nem hatékonyabb. A pszichoszomatikus betegségeknél a placebohatás jellemzően jobban, fokozottabban érvényesül.

„Érdemes azt is tudni, hogy már maga a figyelem, ha valakivel foglalkoznak, hozhat pozitív hatásokat magával, és ezt nemcsak embereken, hanem állatokon is ki lehet mutatni” – mondta a szakértő. Ez azt jelenti, hogy már maga a törődés és a figyelem is jelentheti azt, hogy valakinek javul az életminősége, és ezzel egyes panaszai is elmúlnak.

Azok a kutatások tehát, amelyek ezt a placebohatást nem zárják ki, tudományos szempontból nem vehetők komolyan. Szerencsére maradt bőven olyan, ami ezt figyelembe veszi, és a modern tudomány Szent Gráljával, a randomizált, triplavak kontrollált kísérletekkel próbálja bizonyítani az ima hatásosságát. Duplavak helyett triplavakról van szó, hiszen nemcsak azt tartják sötétben, aki az imádkozó, és azt, akiért imádkoznak, hanem a gyógyszeres kezelőcsapat sem tudja, melyik csoport az, amely kapja az „égi segítséget”.

Az indiai metaanalízis mind pozitív, mind semleges, mind pedig negatív végkifejletű kutatást válogatott példaként: az elsőnél egy 219 fős IVF kezelésen részt vevő dél-koreai mintánál mutatták ki, hogy a távoli ima majdnem megduplázta a teherbeesés sikerét, és ide soroltak egy rendkívül alacsony számú (22 példányos) fülesmakiféléket vizsgáló tanulmányt is, aminél felgyorsult a sebgyógyulás az imák hatására. A semleges területről éppen két szív- és keringési példát hoztak: 799 koszorúér-betegségre kezelt embernél, valamint perkután koszorúér-beavatkozás után lábadozóknál sem mutattak ki hatást az imára. A negatív következmények pedig már egy szignifikáns, 1802 fős mintán végzett kutatásban jelentkeztek: a bypass-műtéten átesettek közül azok, akik tudták, hogy imádkoznak értük, rosszabbul viselték a lábadozást, és több komplikáció jelent meg náluk. Ez szakértők szerint azért lehet, mert jelentkezhet náluk az úgynevezett „teljesítési szorongás”:

tudják, hogy jobban kellene lenniük, emiatt szorongani kezdenek, és az állapotuk rosszabbodik, vagy lassabban javul.

Bizonyított hatás a szívbetegségek ellen?

A PubMed tudományos tanulmányokat tömörítő weboldalon a távoli ima és szív- és keringési betegség kulcsszavakra 20 kutatást találtunk. Köztük volt a korábban említett negatív kimenetelű tanulmány is, így erről már nem ejtünk szót. Egy 1999-es amerikai duplavak, kontrollált, randomizált kutatásban a 990 szívproblémákkal kórházba került ember egy részéért imádkoztak, méghozzá úgy, hogy a távoli imádkozók megkapták a betegek keresztnevét. A kutatás ugyan olyan eredménnyel zárult, hogy azok, akikért imádkoztak, gyorsabban felépültek, a kutatás tervezése viszont hagy némi kívánnivalót maga után: a 990 főből biztosan voltak olyanok, akiknek ugyanaz volt a keresztnevük, az imádkozók pedig ezen kívül semmit nem tudtak a betegekről, így a kísérlet már az első lépéseknél elhasalt.

Egy 1988-as amerikai kutatás a szívbetegségekkel kórházba kerülteket vizsgálta, 393 résztvevő esetén nem sikerült szignifikáns különbséget kimutatni, bár azt is bizonyították, hogy a kontrollcsoport némileg gyakrabban kapott orvosi segítséget, mint az a csoport, amelyért imádkoztak, így az eredmény nem túl megbízható.

A PubMed kidobott a keresésre két metaanalízist is, az egyik egy 2005-ös tanulmány amerikai kutatók tollából, ez az 1999 és 2003 között angol nyelven publikált, témába vágó kutatásokat vizsgálta – csakhogy azokat is, amelyek nem dupla- vagy triplavak kutatások voltak. Így az eredmény azt mutatta, hogy bizonyos esetekben az ima nagyon is sokat tud segíteni: az in vitro megtermékenyítésben, a kórházi tartózkodás lerövidítésében szepszises betegeknél, növelheti az immunműködést és csökkentheti a szorongást. Azt is kimutatták, hogy

a templomba járás valószínűleg javít az egészségügyi állapoton.

Ezenkívül az imádság csökkentheti a szívbetegségek káros következményeit. De még egyszer fontos megjegyezni: itt sem zárható ki a placebohatás.

Egy brazil metaanalízis, amit 2010-ben végeztek, szintén nem tudta kizárni a placebohatást, és olyan kutatásokat is átnézett, amelyek nem dupla- vagy triplavakok voltak, ennek ellenére azt állapította meg, hogy a vallásos és spirituális közbenjárásnak van ugyan némi előnye, de a kutatási módszerek annyira bizonytalanok és sokfélék, hogy tudományos szempontból egyelőre értékelhetetlen eredményt adnak.

És itt az egyik legnagyobb probléma az ima és a gyógyulás kapcsolatának kutatásával: tudományos szempontból az a kísérlet számít mérvadónak, ami egyértelmű, sztenderd szabályokat fektet le, egyértelmű, szignifikáns eredményeket hoz, és, ami az egyik legfontosabb: megismételhető.

A fent említett, témában legérdekesebb indiai metaanalízis több morális kérdést is felvet, amelyek ezekhez a kitételekhez köthetők: a kutatásokban nincs megszabva, hogy pontosan milyen imáról van szó, vajon az ima hossza, tartalma, gyakorisága számít-e, illetve befolyásolja-e az eredményt az, ha egyedül, esetleg többen imádkoznak? Számít-e, hogy akiért imádkoznak, vallásos, vagy összességében, hogy jó ember-e, illetve ugyanezek számítanak-e az imádkozónál? A különböző vallások imái különböző hatásossággal működnek? Hogy lehet egyáltalán tudományosan mérni a hitet? Éppen ezért felhívják a figyelmet arra, hogy bármilyen ilyen eredmény csak úgynevezett „puha tudományos eredmény”, és nem érdemes belőle messzemenő konklúziókat levonni. Azt is megjegyzik, hogy érdekes módon nincsenek tanulmányok igazán komoly betegségekre és állapotokra. Nincs például kutatás arra, hogy egy tumor eltűnéséért imádkoztak volna emberek, vagy azért, hogy valaki felébredjen az agyhalál állapotából.

Az imádkozás hatását azért is nagyon nehéz kutatni, mert a nem megfelelő szabályok szerint és szigorral megszervezett tanulmányok nem tudják kizárni az úgynevezett post hoc tévedést, ami egy logikai tévedés: egy eseményről azt mondják, hogy egy későbbi esemény oka pusztán azért, mert korábban történt. Attól tehát, hogy imádkozás után gyógyul meg valaki, még nem biztos, hogy az ima miatt is gyógyul meg – az összefüggést pedig szinte lehetetlen tudományosan bizonyítani.

A krízisben imádkozunk

Ennek ellenére elmondható, hogy a krízishelyzetekben még az is az imához fordul, aki nem igazán vallásos: egy holland kutatás kiderítette, hogy 2020 márciusában megnőtt a Google-keresések száma az imádkozásra. Az imának kétségkívül számos pszichológiai előnye van: a meditációhoz való hasonlatosságán kívül érezteti az imádkozóval, hogy érzelmileg támogatják, és egy olyan közösséghez kapcsolódik, amely hasonló elveket vall, mint ő. Sőt, ez a kapcsolódás érzése nemcsak lineáris, hiszen a korábbi, szintén vallásos és ugyanazokat az imákat elmondó generációkkal is összekapcsolva érzi magát, valamint azzal az istennel vagy istenekkel is, akikhez imádkozik.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár az imádkozás és az ezzel folyó kutatások ártalmatlannak tűnhetnek, egyes esetekben kifejezetten veszélyesek is lehetnek: ha egy beteg annyira hisz az isteni beavatkozásban, hogy még a gyógyszereit sem szedi tovább, esetleg kevésbé óvatos egy-egy komoly egészségügyi problémával, az elég hamar visszaüthet. Ezért veszélyesek a különböző komplementer kezelések is, mint amilyen például a homeopátia, a reiki, vagy társaik – nem hatnak, magukban kárt ugyan nem okoznak, de a miattuk abbahagyott vagy el sem kezdett kezelések már komoly problémákat hozhatnak magukkal.

A szakirodalom áttekintése után azért kijelenthető: egy kardiológiai intézetnek egyértelműen kijelenteni, hogy az ima tudományosan bizonyítottan segít a szívproblémával küzdőkön, elég erős, és mindenképpen problémás – hiszen ezeknek az orvosoknak ismerniük kellene a szakirodalmat, a legfrissebb kutatásokat, akár ebben a témában is. Egy imalánc elindítása a betegek életminőségére jó hatással is lehet, de felesleges összemosni a tudományt és a hitet. Hiszen egyértelmű, hogy a „tudományosan kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak” állítás nem igaz.
forrás: 24.hu