Kedvenc mozifilmjeinket nagyjából kismilliószor szerkesztik, vágják és módosítják, míg végül késszé nem nyilvánítják azt a rendezők és meg nem kezdik az árusításukat, illetve a kópiák kiküldését a moziknak. Ezalatt a rengeteg szerkesztés alatt pedig olykor elkerülhetetlenül is becsúszik néhány olyan baki a filmekbe, melyeknek elvileg sosem lett volna szabad megtörténniük. Cikkünkben most összegyűjtöttük a 16 (talán) legnagyobb ilyen mozifilmes bakit, melyeket azért illett volna kiszúrniuk a világhírű rendezőknek és a stábtagoknak még a film végső vágása alatt.
1 Merlin kalandjai

Ha közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy a BBC csatorna Merlin kalandjai című sorozatában egy műanyag palack látható Sir Leon előtt az asztalon.
2 Ocean’s 8 – Az évszázad átverése

Az Ocean’s 8 című filmben, amikor Rihanna élő adásban nézi a férfi irodáját a webkamerán keresztül, jól látható, hogy a megnyitott fájl kiterjesztése „.jpeg”. A Jpeg egy képformátum, nem alkalmas streamelésre vagy videólejátszásra.
3 Harry Potter és a Titkok Kamrája

Ebben a jelenetben a diákok között a stáb egyik operatőre is feltűnik véletlenül.
4 Gladiátor

Nekünk nem rémlik, hogy lettek volna gázpalackok az ókori Róma idejében.
5 Top Gun

Aki látott már vadászgépet, az tudja, hogy ennél a jelenetnél a két vadászgép függőleges vezérsíkja (farka) rég összeért volna és egy hatalmas baleset lett volna a vége a mutatványnak.
6 Mátrix

A kilincs tükröződésében jól látszik a bőrkabáttal leterített kamera, amivel a jelenetet rögzítették.
7 Bohém rapszódia

A film ezen jelenetében Brian May az új, „We Will Rock You” című számát mutatja be a csoportnak. A jelenet elvileg 1980-ban játszódik, a valóságban azonban ez a szám már 1977-ben megjelent és azonnal gigasláger lett, nem valószínű, hogy bárkinek is be kellett volna külön mutatni.
8 Micsoda nő!

Julia Roberts kezében az egyik jelenetben croissant, aztán amerikai palacsinta van. Nehéz kiigazodni rajta, hogy most mit is eszik pontosan.
9 Superman

Mindannyian tudjuk, hogy Superman az Superman, de ebben a jelenetben úgy tűnik, hogy nemcsak ő különleges, de a köpenye is, ami látszólag ellent mond a gravitáció ismert törvényeinek.
10 A sötét lovag – Felemelkedés

A film egyik jelenetében látható újság főcímében a stáb tagjai rosszul írták le az angol „Heist” szót. A filmkészítőknek látszólag nem tűnt fel a baki, de a rajongók azonnal kiszúrták.
11 Bosszúállók

Ebben a jelenetben nagyon úgy tűnik, hogy Scarlet Johansson haja gyilkos fegyver, mivel szemmel láthatóan csak az ér hozzá a férfihoz, és mégis azonnal kidől tőle.
12 Titanic

A film egyik jelenetében már azelőtt betörve látjuk a fejsze tárolójának üvegét, hogy Rose betörte volna azt.
13 Terminátor 3. – A gépek lázadása

John és Catherine látszólag repülőgépet cserélt valamikor félúton, mert a rendszáma alapján egyáltalán nem abban ülnek, miközben repülnek, amibe korábban beszálltak az egyik jelenetben.
14 Django elszabadul

Quentin Tarantino filmje a polgárháború előtt játszódik, ám ekkor még nem voltak napszemüvegek – az első napszemüveg csak jó néhány évtizeddel a polgárháború után jelent meg az Egyesült Államokban.
15 Pókember

Tobey Maguire először összetöri a lámpáját, miközben az új szuperképességét gyakorolja, majd a következő jelentben a lámpát már ismét sértetlenül látjuk.
16 Harry Potter és az azkabani fogoly

Ebben a jelenetben kristálytisztán kivehető a főszereplő gyerekek hátára szerelt mikroport a pulóverük alatt.






