Mindannyian bánunk valamit. Az egy dolog persze, ha olyan apróságokról van szó, mint egy elvesztett cipő vagy elpazarolt este, viszont teljesen más, ha a saját sorsunkat érintő súlyos fordulatokról van szó. Az életkor haladtával az ember egyre bölcsebbé és tapasztaltabbá válik, a 40 éves kor küszöbén pedig már mindannyiunkban pontos kép van arról, hogy mit csináltunk jól vagy éppen rosszul az életben.

Sajnálják, hogy követték mások tanácsait, hogyan boldoguljanak az életben. Odafigyeltek az anyai szerepre, arra, hogy gyermekük a legjobb oktatásban részesüljön. Hivatást kerestek maguknak, és olyan motivációs edzők tanulmányait hallgatták, akik után csak egy rakás rendetlen információ maradt a fejükben. A barátnőikkel beszélték meg, hogyan kezeljék a férjüket. A gyereket a népszerű gyermekpszichológusok tervei szerint nevelték, és ma már sem ők, sem a gyermekek nem emlékeznek rá, hová is tűnt a gyerekkor.

Bánják, hogy házasságban éltek a „gyerek érdekében”, feladva saját érdekeiket. A sérelmeket eltitkolták, hogy a gyermek ne lássa a konfliktusokat. Az éjszakákra eltűnő férj miatt választani kellett: méltóság vagy magány. Feladták a karrierjüket, hogy minden energiájukat a gyerekre koncentrálhassák. És most zavartan néznek körül: a gyermekek önálló életbe kezdenek, a tükörbe nézve pedig egy fáradt, cél nélküli nő tekint vissza rájuk. Hogyan tovább?

Azt, hogy rengeteg időt töltöttek azzal, hogy takarítottak, főztek, beszélgettek, dolgoztak és csüngtek a közösségi médián. A 30 fölötti kor megváltoztatja az élethez való hozzáállást, mivel ilyenkor már olyan érzésünk van, mintha nem érkeznének, hanem sokkal inkább elfolynának a dolgok. Ez az a kor, amikor az ember elkezd belefáradni a mindennapos rutinba, és megkérdezi magától, hogy vajon tényleg hasznosan tölti-e az életét? Aztán szempillantás alatt 40 leszel, és rájössz, hogy még mindig nem szívtad be az orrodba egy finom kávé aromáját, miközben egy tengerparti ház teraszán ülve nézed, ahogy ébredezik a világ.

A nők sajnálják, ha 20 évesen még nem hagyták ott az iskolát, ha 25 évesen még nem hagyták el a várost, ha 30 évesen még nincs családjuk, és ha 35 évesen nem változtatták meg a belső fontossági sorrendjüket, jobban odafigyelve önmagukra. Ehelyett csak a közösségi oldalakon nézik azokat, akik elmentek, akik mertek, akik belevágtak, akik megváltoztak. Bár akkor nevetségesnek és felelőtlennek tűntek, most győztesnek és boldognak.

Sajnálják, hogy mániákus módon koncentráltak a fogyásra, és sanyargatták a testüket. Fiatal korában egy nő néha úgy érzi, hogy köteles Vénusz-szobrot faragni a testéből. Úgy gondolják, hogy a lapos has egyenlő a csábítással, ennek érdekében pedig minden centiméter számít. Később azonban ennek a testük látja kárát: a májuk legyengül a hirtelen súlycsökkenéstől, gyomorégés és anyagcserezavar kísérti őket, hogy a folyamatos túlterheltségről és a krónikus ingerlékenységről már ne is beszéljünk.

5 kérdés, ami segít jobbá tenni az életedet

Ha meguntad az önsajnálkozást, akkor itt az ideje, hogy egy kicsit jobbá tedd az életed. Ehhez először persze néhány kérdést kell feltenned magadnak, ügyelve arra, hogy a legőszintébb választ add rájuk:

• Mitől érezném magad most jobban? Az emberek gyakran belezavarodnak az apró, ám végtelen gondolatokba. A felnőtt ember feje leginkább egy bolhapiacra hasonlít, ami ötletekből, megfontolásokból és tapasztalatok maradékaiból áll. Az agyunkban napi szinten számtalan jelentéktelen döntés születik: hogyan érjünk oda a találkozóra, mit főzzünk vacsorára, stb. Fontos azonban, hogy a komoly kérdések megválaszolásához először kitakarítsuk kicsit a fejünket, megváljunk minden felesleges gondolattól, és adjunk egy percet az igazán fontos kérdéseknek. Most tedd fel magadnak a kérdést: mitől éreznéd magad jobban? Írd le a választ, majd ugorj a következő kérdésre.

• Mi változna bennem, ha ez megtörténne? Képzeld el, hogy a szeretett változás megtörtént, és gondolkodj el rajta: hogyan változtatná ez meg az életed? Változna tőle az arcod, a szemed kifejezése, a testtartásod, netán a környezeted? Mit éreznél? Milyen új érzelmek kavarognának benned, és melyek múlnának el örökre? Mi az, amit hozna az életedbe, és mi (vagy ki) az, amitől örömmel vennél búcsút?
• Melyik 3 apró lépésre van szükségem azért, hogy ezt megközelítsem? A kérdés megválaszolásakor ne gondolkodj nagyban, csak próbáld meg elképzelni az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatot, majd írd le az első 3 lépést, ami eszedbe jut. Például, ha azt szeretnéd, hogy a főnök abbahagyja veled a kiabálást, mert attól jobban éreznéd magad, akkor az első három lépés lehet egy álláskeresési oldal felkeresése az új állás reményében, az elegendő mennyiségű alvás, hogy érzelmileg stabillá válj, vagy időpont egyeztetés egy pszichológussal, hogy megértsd, miért bántanak téged ennyire mások negatív reakciói.
• Ezek közül melyik a legkönnyebb? Nézd meg közelebbről az előbbi három lépést, és válaszd ki közülük azt, ami a legkönnyebb és/vagy legélvezetesebb.
• Hány percet szánhatok ma erre a lépésre? Egyet se? És ha nem lógnál órákat a Facebookon? Ha ma lecsökkentenéd a házimunkát? Ha elhagynád azt az időt, amikor bezárkózol a vécére a telefonoddal a család elől? És ha nem mások megerősítésére várnál, hanem végre tényleg tennél azért legalább egy kicsit, hogy jobb legyen az életed? Teljesen mindegy, hogy csak 1 vagy 5 percet szánsz ma rá, ez még mindig több, mint a semmi.

Bónusz

• Tegnapelőtt sétálni mentem a fiammal. Meleg volt kint. Megálltam egy kis büfé előtt, és beálltam a sorba, senkit sem zavartam. Aztán hirtelen az előttem álló srác rám köszönt: „Helló, nem ismersz meg?” Egyike volt azoknak, akikkel fiatalon randiztam. Valahogy olyan nyomott lett, de még mindig vonzó. Sajnáltam, hogy az első randinkon feladtam, nagyon féltem a visszautasítástól és a csalódástól. Az önbizalom és a bátorság csak a terhesség alatt, körülbelül 2 évvel ezelőtt jelent meg bennem – nyilván a hormonok hatására. Tetszik, ez az érzés. © slav_girl / Livejournal

forrás