Az egyik olyan dolog az életben, ami minden embert egyaránt érint, az az öregedés. A különbség csak annyiban jelentkezik, hogy van olyan, aki könnyebben, és van olyan, aki nehezebben viseli, amikor először észreveszi magán a korosodás első jeleit. Gyakran szokták mondogatni, hogy az életkor csak egy szám, és valójában annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat. Nos, részben van igazság benne, de azért az öregedésnek vannak olyan velejárói, amiket nem tudunk semmissé tenni, figyelmen kívül hagyni. De ez még nem jelenti azt, hogy minden apróságon fenn kell akadnunk, sokkal jobb hozzáállás, ha humorral és szarkazmussal tudjuk kezelni az életkorunkból adódó problémákat, és frusztráló dolgokat.
Visszagondolva a gyerekkorunkra, már sajnáljuk azokat a kihagyott lehetőségeket, amikor aludhattunk volna egy nagyot, de mi helyette játszani akartunk.
De legalább így soha nem keverjük össze, hogy melyik, melyik. Nem úgy, mint gyerekkorunkban a jobbot és a balt.
Fiatalabb koromban még csak riogattak ezzel a jövőképpel, aztán mire pislogtam egyet, már valósággá is vált.
Pár gerezd fokhagyma, és egy bögre gyógynövényekből készült tea mindig rendbe teszi az embert. Legalábbis mindig ebben bízunk.
Azokban az időkben még kamerás telefonok sem léteztek, nemhogy a szelfi fogalma.
Gyanútlanul leül az ember megnézni egy meccset, erre még a sportriporter is belerúg egy nagyot.
Idősebb, tapasztaltabb, és bölcsebb fejjel az ember már reálisabb célokat tűz ki maga elé.
Nem meglepő, hogy az okostelefonok világában a mai fiataloknak már elképzelése sincs róla, hogy az idősebbek miért használják ezt a kifejezést.
Ez is jól mutatja, hogy az életben szinte minden csak nézőpont kérdése.
A baleset után a megnyert perből talán majd futja egy 20 éves Suzukira.
A Jóbarátokban pedig hogyan engedhettek meg maguknak annyira fiatalon olyan klassz lakásokat New York szívében?!
A felismerés egyik korai jele, amivel mindenki szembesül előbb-utóbb.
Eljön az a pont, amikor rájövünk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekre pazaroljuk az időnket és az energiánkat, akiknek nem is vagyunk fontosak.
Iskolás korunkban csak vánszorgott az idő, most meg felnőttként pislogunk kettőt, és eltelik úgy egy év, hogy észre sem vesszük.
