Nem kell a dráma? Hidd el, van ennél is nagyobb baj: a csend. Elmagyarázom.
Egyszer egy férfibarátom azt mondta nekem: „Tudod, mi, pasik, egyszer mindent elb…szunk. A legnagyobb szerelmet is. És sokszor az a baj, hogy már nem tudjuk visszacsinálni, mert mire egy nő szakít, addigra ő már megszenvedte a magáét. Mi meg csak akkor kapunk észbe, és számunkra a szenvedés is akkor kezdődik.”
Hát valahogy így. Kedves férfiak, hát mikor értitek meg végre, hogy a női „hiszti”, „dráma”, „csesztetés”, a „már megint sorolja” viselkedésminta egyetlen dolgot jelent: a nő szeret téged!
Nem arra értem, ha abba is beleköt, ahogy a kávéskanalat lenyalod, meg ha az is baj, ha van rajtad sapka, meg az is, ha nem. Vannak szekánt nők, belátom. Csak az a baj, hogy összekeveritek a csesztetést, meg a hisztit a valódi kríziskommunikációval. Vagyis azzal, ha a szerelmed SZERETNÉ MEGBESZÉLNI VELED A PROBLÉMÁKAT.
Igen, tudom. A férfiak utálják az ilyesmit. Nektek azt tanították, hogy ha baj van, hallgatni kell, összeszorított foggal kibírni, vagy elvonulni egy gödör mélyére – képletesen – és valahogy megemészteni a dolgokat, vagy kiagyalni a megoldást. Csak beszélni ne kelljen róla.
Nos, mi nők, nem így működünk. Mi érzelmi lények vagyunk, és érzelmi alapon kommunikálunk.
Igen, ami a szívünkön, az a szánkon. Igen, szólunk, érvelünk, magyarázunk, kitesszük eléd a lelkünket az asztalra, és ezt kérjük tőled is, vagy legalábbis azt, hogy szólalj már meg, segíts nekünk abban, hogy együtt megoldjuk a problémákat. Mert azok mindig vannak.
Miért nem érted meg, hogy mindez érted van? Vagyis értünk, a kapcsolatunkért, a szerelmünkért? Miért veszitek állandóan hisztinek, drámának, ha egy nő elmondja az érzéseit, ha beavat abba, ami nem esik jól neki, ha megosztja veled, amitől szomorú, sőt, azt is elmondja, mi esne jól neki? Miért kell mindig, mindent támadásnak venni?
Az a baj, kedves férfitársam, hogy ezzel a „lehúzom a falat” magatartással sokszor tényleg csak egy dolgot érsz el. Azt, amit látszólag akarsz. Az áhított csendet. Csakhogy egy nőnél a csend is mást jelent. Ha már nem érvel, nem vitatkozik, ha elfogytak a könnyei, az egy nőnél többnyire azt jelenti, hogy feladta. Hogy nem invesztál több érzelmet beléd, és abba, hogy megmentse, ami köztetek van.
Ha egy nő elhallgat, onnantól kezdve már nem az a kérdés, hogy elveszítetted-e, hanem hogy mikor lép le végleg. És hogy vissza tudod-e még egyáltalán szerezni. A szomorú válasz az, hogy többnyire már nem.
Mert ha egy nő elhallgat, akkor magában már megszenvedte a maga részét. Kilehelte a kapcsolat lelkét, még a kapcsolaton belül. A szakítás már inkább csak megkönnyebbülés a számára.
Számodra pedig csak akkor kezdődik a java. Ezért mondom azt, kedves férfitársam: ha szeretsz egy nőt, nem lenne érdemes néha odafigyelni arra a „hisztire”? Arra a „drámára”? Addig, amíg még nem késő?
