Celeb / Híresség

Kiderült: ezért költözhetett el a felesége L.L. Juniortól

A párhoz közel álló ismerős szerint nincs még minden veszve, L.L. Junior és felesége a házasságukért küzdenek.

 

 

 




 

A Blikk számolt be elsőként a hírről, miszerint elköltözött L.L. Juniorral közös törökbálinti otthonukból a rapper felesége, Körtvélyessy Kinga, aki a kislányukat, Lilit is magával vitte. Lapunk úgy tudja, a fiatal édesanya egy fővárosi albérletben rendezkedett be, ám egyelőre nem tudni, csak egy hosszabb mosolyszünetről van-e szó, avagy végleges a szakítás. Most kiderült, mi állhat Kinga döntése mögött.

Bors információi szerint az édesanya szülés utáni depresszióban szenved és ez okozhatta a feszültséget közöttük. Egy, a párhoz közelálló ismerős a lapnak azt mondta: Kingát megviselte a szülés, hiszen a kicsi érkezése fenekestül felforgatta – jó és kevésbé jó értelemben is – a pár életét. Ráadásul a hétköznapi terhek is erősen rányomták a bélyegüket az amúgy is gondterhelt időszakra.

L.L. Junior és Kinga most külön élnek, egyelőre nem tudni, hosszabb mosolyszünetről vagy végleges szakításról van-e szó
L.L. Junior és Kinga most külön élnek, egyelőre nem tudni, hosszabb mosolyszünetről vagy végleges szakításról van-e szó

Az informátor azt is elárulta, hogy a költözés nem feltétlenül a kapcsolat végét jelenti: úgy hallotta, mindketten küzdenek azért, hogy ismét egy család lehessenek. Kinga jelenleg kislányával édesapjánál, a színművész Körtvélyessy Zsoltnál élhet. A Blikk megtudta, Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója, vezető lelkésze mindent megtesz azért, hogy a házaspár együtt maradjon. A zenész vallásos, mélyen hívő ember, aki a nehéz pillanatokban, élethelyzetekben gyakran keresi fel a lelkipásztorát. Németh elárulta lapunknak, nem hagyja magára őt.

L.L. Junior 2017-ben egy helikopteren kérte meg szerelme kezét, azonban a felhőtlen öröm nem tartott sokáig, 2018-ban – már sokadjára – szakítottak, s akkor úgy tűnt, végleg zátonyra futott a kapcsolatuk. Azóta pedig újra egymásra találtak, 2020-ban pedig közös gyermekük is született.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?