Hírek

Itt a figyelmeztetés, négy nap után ledönt a legveszélyesebb koronavírus-variáns

Gyorsabban terjed és allergiaszerű tüneteket is okoz a delta-vírusmutáns – írta pénteken a kormányzati tájékoztató portál, amely ismét kiemeli, hogy A LEGNAGYOBB VESZÉLYBEN A MÉG BEOLTATLANOK VANNAK.

 

 

 

 


Egész Európában és Magyarországon is már az új koronavírus delta-variánsa terjed. Ezt a – korábban indiainak nevezett – mutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. A delta-vírusmutáns fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz, megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is. A vírusmutáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért őket a védőoltás felvételére biztatják a kormányzati oldalon.

A delta-variáns lappangási ideje rövidebb, átlagosan négy nap, míg a vadvírusé vagy az alfa- (korábbi nevén brit) vírusmutánsé átlagosan hat nap. Emellett a fertőzöttek vírusürítésének mértéke is sokkal magasabb, ez a két tényező is az oka annak, hogy a delta-variáns a korábbi klasszikus vírussal és annak mutációival szemben hatvan százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.

Kitértek arra is, hogy a delta-variáns más tüneteket is okozhat, mint a koronavírus eredeti, vuhani változata. A delta-variánsnál az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább, mint az alfa-vírusmutáns okozta fertőzésnél, inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzők.

A korábbi változatokhoz képest a delta-variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást, torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz. Továbbá a láz is gyakori tünet. Emésztőszervi panaszok – hányinger, hányás, hasmenés – is gyakrabban jelentkezhetnek, sőt a hallással kapcsolatos panaszok – fülzúgás, fülcsengés, szédülés – sem ritkák.

Jellemző továbbá a szemet érintő irritáció, kipirosodás, duzzanat, esetleg váladékozás megjelenése is.

Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek.

Az új koronavírus több mint másfél éve életünk része, látható, hogy a vírus gyorsan változik, és egyre veszélyesebb mutációk terjednek el. A vírus és annak mutánsai ellen a megoldást a védőoltás jelenti 

– hívták fel a figyelmet.

 

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?