Életmód, Érdekes, Külföld

A németek életének 25+ jellemzője, amit az oda költöző embereknek évekig tart megszokni

Németország egy olyan ország, ahol a lakosok visszafogottsága szórakoztató fesztiválokkal, túlzott pékáru-fogyasztással és az egészséges életmód iránti folyamatos vágyakozással párosul. Szinte minden német tud angolul, de ennek ellenére büszkék rá, hogy az egymástól pár kilométerre található szomszédos falvakban két teljesen eltérő német nyelvjárást beszélnek az emberek. Az évek során számtalan érdekességet tanultunk már erről a nagyszerű országról, de mindig képes újra és újra meglepetéseket okozni.

 

 

 

Ház

Németország tények

  • Szinte minden német otthonban biztos, hogy találunk tojástartó állványt a reggelihez, könyvespolcokat (a németek nagy büszkesége), hangulatos papucsokat, és egyedi takarókat illetve díszpárnákat a ház különböző pontjain.
  • Ha lakást bérlünk egy társasházban, akkor érdemes odafigyelni a németek szokásaira: a németek ugyanis nagyon korán fekszenek és kelnek. Ez nagyban befolyásolja a társasházban történő viselkedést is, vagyis este 10 óra után tilos zajt csapni. Este 8 után már porszívózni sem lehet, vagy mosógépet használni. A vasárnap pedig a teljes csend napja.
  • Sok házat fával fűtenek, mivel gazdaságos és környezetbarát. Az egyik internetező megosztott egy érdekes történetet: „Épp online játszottam egy német játékossal. Angolul beszélgettünk. Egy ponton szólt, hogy „fát kell dobnia a kazánba”. Azt hittem, hogy ez valamiféle szleng vagy utalás, de rájöttem, hogy tényleg fát kellett dobnia a kazánba. Ez engem, mint városlakót, különösen meglepett.”
Autóval utazás

Németország utazás

  • Németországban a járművezetők megengedett véralkoholszintje 0,3 ezrelék, az efölötti szintet “relative Fahruntüchtigkeit”-nek nevezik. Fontos azonban leszögezni, hogy 21 évnél idősebbnek kell lennünk, és legalább 2 éve meg kell, hogy legyen már a jogosítványunk ehhez – ha ugyanis nincs tapasztalatunk vagy 21 évnél fiatalabbak vagyunk, akkor a zéró tolerancia van érvényben.
  • A benzinkutakon alapvetően nincsenek olyan alkalmazottak, akik segítenének megtankolni az autókat, így ezt magunknak kell intéznünk, majd pedig bemenni fizetni a pénztárhoz, épp úgy, ahogy itthon is szokás.
Tömegközlekedés

Németország kultúra

  • Az ország déli részén nagyon kevés fűtött váróterem található a vasútállomásokon. Ez különösen a hideg évszakokban tud problémát jelenteni, mivel még a nagyvárosok vasútállomásai is általában kicsik, és ott sem mindegyiknél van fűtött váróterem.
  • A metróban, a buszokon és az egyéb tömegközlekedési eszközökön nincsenek kapuk, mint például Olaszországban – ez is jól mutatja a kormány polgárokba vetett bizalmát. Ellenőrök ritkán, de vannak. Közönséges civil ruhában dolgoznak, és bármikor felszólíthatják az utasokat a jegyük bemutatására. Az érvényes jegy nélküli utazásért 60 eurós bírság jár, tehát érdemesebb jegyet vagy bérletet venni, mint blicceléssel próbálkozni.
  • Néhány németországi buszmegállóban akár napokig is várhatnánk a buszra, akkor sem jönne egy sem. Ennek oka, hogy sok ál-buszmegálló található az országban. Az ilyenek főként a kórházak és idősotthonok környékén találhatók – így próbálják meg ugyanis elérni, hogy a demenciával vagy Alzheimer-kórral küzdő emberek ne tudjanak elmenni. Sokan ugyanis a kórházból lelépve az első buszmegállóhoz sietnek, annak reményében, hogy majd busszal utaznak a kívánt helyre.

Németek élete


Ünnepek

Németország ünnepek

  • Húsvét éjjel a németek máglyákat csinálnak. Ez egy tipikusan német hagyomány a tavasz és a nap köszöntésére. Vidéken még mindig népszerű. A máglyához általában elszáradt karácsonyfákat használnak, amit direkt erre az alkalomra tettek félre.
  • Évente csaknem 330 tonna bonbon, 700 ezer tábla csokoládé és 220 ezer pralinét dobnak a kölni karnevál nézői közé. Ez a Rajna régió legkedveltebb farsangi ünnepe, amin nagyjából egymillió ember szokott megjelenni évről-évre.
Oktatás

Németország oktatás

  • A német gyerekek nem virágokat kapnak, amikor általános iskolába mennek, hanem egy különleges ajándékzsákkal járnak, amibe a rokonok aztán édességeket, játékokat, tanszereket, vagy akár pénzt raknak, egyszóval minden olyan dolgot, ami elősegítheti a gyermek tanulását az elkövetkezendő években. Ez a hagyomány már több mint 200 éves.
  • A tanév nem mindenhol kezdődik szeptember 1-jén, ennek oka, hogy a tartományok maguk határozzák meg a tanév kezdetét, az ünnepek idejét és a tanév végét.
  • 2014 óta a felsőoktatás Baden-Württemberg kivételével minden német tartomány állami egyetemén ingyenes, még a külföldiek számára is.
Pihenés

Németország pihenés

  • Németország számos strandján tilos homokvárakat építeni. Ahol ez megengedett, ott is szigorú korlátozások vonatkoznak azok méretére. A strandok szabályai mindig a bejárat előtt olvashatók.
  • A horgászathoz Németországban is speciális tanfolyamon kell részt venni, majd engedélyt szerezni. A tanfolyamon megtanítják a horgászat szabályait. Kivételt ez alól egyedül Alsó-Szászország képez, ahol engedély nélkül is lehet horgászni.
Ételek

Németország szokások

  • Ha vizet kérünk egy étterembe vagy kávézóban, akkor biztos, hogy szódát fognak hozni. A németek imádják és előszeretettel keverik limonádéval vagy bármi hasonlóval. Egyébként a csapvíz is teljesen tiszta, bátran iható.
  • Pizza, gomba, tej, burgonya, tojás és még hús is vásárolható az utcai automatákból. Igen-igen, ez a jövő már nem csak Japánban létezik. Németországban az ilyen kihelyezett automatákban legtöbbször a helyi mezőgazdasági termékeket értékesítik. Ez praktikus, hiszen, ha napközben nem volt időnk elmenni boltba, este vagy éjjel még mindig kereshetünk egy közeli élelmiszer-automatát.
  • A desszertek íze és neve teljesen szokatlan lehet egy külföldi ember számára. Münchenben például kipróbálhatjuk a schnitzel vagy bajor kolbász ízű fagyit, míg Frankfurtban például a balzsamecetes eperfagyit, Baden-Württembergben pedig egy különleges „Versoffene Jungfern” nevű desszerttel kényeztethetjük magunkat.
Társadalom

Német társadalom

  • A német társadalomra abszolút bizalom és őszinteség jellemző. Ezt az egészet jól mutatja, hogy bár vasárnaponként minden zárva van, itt-ott azért vásárolhatunk bizonyos termékeket a helyi gazdáktól, akik azonban nincsenek ott a helyszínen, szóval, ha szeretnénk venni valamit, akkor egyszerűen elvesszük a terméket, és otthagyjuk érte cserébe a pénzt.
  • Mivel vasárnaponként a német társasházakban csendnek kell lennie, ezért a gyermekes családok ezt a napot általában a szabadban töltik: parkokban kirándulnak, múzeumokat és mozikat látogatnak, stb.
  • A németeket nyugodt, visszahúzódó, sőt egészen hideg személyiségű embereknek tekintik. Valójában azonban nagyon gondoskodóak és kedvesek, még az idegenekkel is. Ha például egy német valamilyen elveszett dologba botlik az utcán (például egy sálba), akkor felveszi azt és a közeli ágra akasztja, hogy a tulajdonosa könnyebben megtalálja, és ne essen baja, amíg rátalál.
  • Az udvarias és jó modorú németek soha nem kezdenek el enni egy társaságban akkor, ha előbb hozzák ki nekik az ételt, mint az asztal többi tagjának. Ha nagyon-nagyon éhesek, akkor is először megkérdezik az asztalnál ülőket, hogy nem bánják-e, ha elkezdenek enni, amíg nekik várniuk kell.
Hobbi

Németország szórakozás

  • A németek imádnak kertészkedni. A legtöbb németnek van valahol egy kis telke a városon kívül, ahová rendre ki is járnak kertészkedni. A kerti törpék itt nemcsak dekorációk, hanem a kultúra szerves részét képezik. A múlt században nagyon népszerű poén volt például ellopni a szomszéd kertitörpéjét, majd képet készíteni róla, és elküldeni azt a tulajdonosának, mielőtt még észre venné a hiányát.
  • Minden német megszállott focirajongó – épp úgy, mint az olaszok vagy a spanyolok. A sportesemények figyelmen kívül hagyása itt a rossz modor jele.
Divat

Német divat

  • Egy német utcán, különösen a kisvárosokan és a falvakban szinte lehetetlen élénk színű ruhában mászkáló emberbe botlani. A helyiek ugyanis általában a feketét, a kéket és a szürkét részesítik előnyben.
  • Németországban megszokott, hogy bármilyen jövedelmű emberek, még a leggazdagabbak is vásárolnak használt ruhákat. Azon túl, hogy sok különleges ruhadarabba lehet így botlani, egyben egy nagyon környezetbarát megoldás is ez.
  • A németek imádják a sálakat, és tudják, hogyan kell szépen megkötni őket. Egy átlagos német lakos szekrényében biztos, hogy nagyon sok különböző sálat találunk, hideg, meleg, ünnepi – egyszóval mindenféle alkalomra.
Bónusz: a németek tényleg barátságos emberek.
  • Németországban élek. Nemrég nőgyógyászhoz mentem rutinvizsgálatra, ahol egy férfi orvos várt. Megkért, hogy vetkőzzek le, majd üljek a székre. Hirtelen valami bekattant a fejében és elkezdett kérdezősködni a barátomról, hogy hol dolgozik, illetve, hogy mit érdemes megnézni a Fekete-erdő környékén. Héj, ember! Széttett lábakkal ülök itt előtted, Te meg mesedélutánt tartasz nekem Németországról. Inkább nézd meg, amit kell, aztán engedj felöltözni. Nem tudom, hogy most barátkozni akart, vagy mit, de én majdnem leestem a földre, úgy meglepődtem. © eleona / Pikabu

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?