Életmód

A 40 éves négy gyermekes anya válás után teljesen megváltoztatta a külsejét – Csak az arcát nem varratta ki

Az emberek általában valamilyen meghatározó esemény után döntenek úgy, hogy tetoválást varratnak magukra. Ilyen például egy szeretett családtag, rokon, barát, társ, négylábú elvesztése, aki a világot jelentette számukra. Van, aki egy csúnya szakítás után határozza el, hogy ideje egy mindent lezáró tetoválást csináltatni, hogy mindent tiszta lappal kezdhessen.

 

 

 

 

Előfordul azonban, hogy egyetlen picike varratból, lesz egy második, majd egy harmadik, aztán egyre nagyobb és nagyobb motívumok, minták borítják be a testet. Ez azért van, mert nagyon hamar rá lehet kapni az ízére. Nem egy, nem kettő emberről hallottunk már, aki annyira megszállottja lett a tetoválásoknak, hogy az egész testét kivarratta. Mai posztunk főszereplője egy négy gyermekes édesanya, aki szintén úgy megszerette a tetoválásokat, hogy arcán kívül minden bőrfelülete ki van varrva.

A 40 esztendős londoni származású Donna Nipper büszkén mutogatja a nagyvilágnak testét borító tetoválásait. Elmondása szerint, arcán kívül teste minden szeglete ki van tetoválva. Még azokon a részeken is, ahova a legtöbb ember nem varratna semmit mert olyan érzékeny a felület.

Donna elmesélte, hogy éveken át egy bántalmazó kapcsolatban élt, melyből született 4 gyermek. Miután kilépett a mérgező kapcsolatból az orvosok bipoláris és borderline személyiségzavart diagnosztizáltak nála, ami még jobban megnehezítette életét. Az egészsége megőrzése érdekében terápiára járt és gyógyszeres kezeléseken is részt vett.

“A mentális egészségem szó szerint zuhanni kezdett. Nagyon-nagyon kellett küzdenem, hogy kibírjam ezt az időszakot. A férjem borzalmas terheket tett rám, amitől meg kellett szabadulnom, de a válás nem volt egyszerű.

Donna elsőkörben az étel és az evés felé fordult, ám addig észre sem vette, hogy hízni kezdett, míg fel nem vette egy régi farmerjét, ami nem ment rá. “Leggingsben és mackóalsóban voltam a koronavírus járvány karantén időszaka alatt, így fogalmam sem volt, hogy így hízok. Addig nem igen álltam mérlegre, mert úgy gondoltam az csak mérgezi a lelket. Viszont mikor ráálltam és megláttam, hogy 82 kilót nyomok akkor sokkot kaptam. A lezárások előtt 59 kiló körül voltam így meglepetés volt számomra ezzel szembesülni.

Áprilisban depressziója miatt kórházba került, és 5 napig bent kellett maradnia. Sikerült egy nagyon keveset fogynia ez idő alatt, ám félt, hogy új külseje miatt elveszíti követőit. Szerencsére nem így történt, sőt egyre többen lettek.

Donna most az OnlyFans oldalból él, ahol több, mint 537 000 követője van, és havi 83 millió forintnak megfelelő összeget keres. Rengetegen találják őt gyönyörűnek és észbontónak egyszerre.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?