Egyéb

431 600 forint a bruttó, 287 ezer forint a nettó átlagkereset Magyarországon a KSH szerint

8,2 százalékkal nőttek a keresetek májusban 2020 májusához képest.

 

 

 




 

Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt

– jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző havival megegyező 5,1 százalékos inflációval számolva a keresetek reálértéke egy év alatt 2,9 százalékkal nőtt az áprilisi 4,8 százalék után, amikor 10,1 százalékos volt a keresetek emelkedése.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 402 900 forintra becsülhető, 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 295 800 forintot ért el, szintén 7,8 százalékkal emelkedett.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,7 százalékkal, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt jelentősen meghaladóan, 10,6 százalékkal nőttek.

A munkáltatók teljes körére, azaz nem csak a legalább öt embert foglalkoztató vállalatok és intézmények körére szűkítve, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak májusi bruttó átlagkeresete 419 ezer forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bruttó mediánkereset 10,2 százalékkal 332 ezer 700 forintra nőtt.

A vállalkozások teljes körében teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly májushoz mérve 328 ezerrel, 12,3 százalékkal nőtt.

Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?