Igaz történetek

Kerekesszékbe kényszerítette, és legalább 500 orvosi vizsgálatnak tette ki feleslegesen egészséges gyerekét egy anya

A csecsemőkorában örökbefogadott kislányt azóta kiemelték az amerikai anya gyámsága alól, és 16 napon keresztül megfigyelték a helyi kórházban, ahol semmilyen betegség jelét nem észlelték nála.

 

 

 




 

Azzal vádolnak egy anyát, hogy hazudott 6 éves kislánya betegségéről, akit feleslegesen szállított kerekesszékben és vitt el több mint 500 orvosi vizsgálatra – írja a Daily Star.

A 31 éves Sophie Hartman azt állította, örökbefogadott lánya egy ritka idegrendszeri betegségben, ún. váltakozó hemiplegiában szenved, ám az orvosok teljesen egészségesnek találták.

A bírósági dokumentumok szerint az anya kétéves kora hurcolja orvosokhoz a lányát, és “szükségtelen orvosi procedúrának” is kitette egy etetőcső beültetésével. A lányra a kerekesszék és a lábvédő használatát is rákényszerítette, annak ellenére, hogy ez az orvosok szerint nem volt indokolt.

Habár a kislányt valóban diagnosztizálták a betegséggel, ezt az anya által megfigyelt tünetek, többek közt a súlyos rohamok alapján tették, amelyeket Hartman elmondása szerint csak ő látott.

Először a Seattle-i Gyermekkórház dolgozói fejezték ki aggodalmukat, amiért a kislányt “egyre komolyabb eljárásoknak teszik ki olyan nem dokumentált tünetek alapján, amelyekről csak a szülő számolt be”. A nőt most “orvosi gyermekbántalmazással” vádolják.

A Zambiából csecsemőkorában örökbefogadott kislányt azóta kiemelték Hartman gyámsága alól, és 16 napon keresztül megfigyelték a helyi kórházban, ahol semmilyen betegség jelét nem észlelték nála.

A nyomozók aggasztó bejegyzéseket találtak a nő naplójában is, amelyek arra utaltak: ő maga is több betegséget illetően hazudott, például agyhártyagyulladást és mononukleózist is “diagnosztizált” saját magán. Volt, ahol egyenesen azt írta: “Amikor szenvedésről van szó, kényszeresen hazudok vagy túlzok.”

Hartman ügyvédje szerint ugyanakkor a nő ártatlan, mivel a kislány diagnózisát korábban több orvos és független vizsgálat is megerősítette.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?