Életmód

Minden idők legdurvább plasztikai műtétjét vállalta be ez a nő, hogy egy rajzfilmfigurához hasonlítson.

Annyi mindent láttunk már. Azt szokták mondani, hogy az emberi hülyeségnek nincs határa, de mi azért gőzerővel keressük. Mindenki azt tesz a testével, amit akar, de azért ismét eljött egy illető, aki túlzásba esett.

 

 

 

Egy svéd nő, Pixee Fox művésznéven él. Úgy döntött, hogy kiműttet három-három bordáját, hogy a derékbősége 40 centisre csökkenjen. Ez volt minden idők egyik legbrutálisabb plasztikai műtétje. Persze itt még nincs vége. Hát, hogy is lenne?

Volt egy halom kebelműtét, orrműtét, szájfeltöltés, arcműtét, szemhéjátültetés, fenékemelés és intimplasztika. Ezek után döntött úgy, hogy szeretne “darázsderekat”, így kivetette 6 bordáját. A beavatkozás szerinte tökéletesen sikerült, ahogy a képek is bizonyítják.



A szemeit Újdelhiben csináltatta. Rájött, hogy egy rajzfilmfigurának gyönyörű kékeszöld szem dukál, így ott ültettek be neki élénk színű implantátumokat. A Roger nyúl a pácban című filmből ismert Jessica Rabbit inspirálta…

Mostanra körülbelül 200 kozmetikai beavatkozása volt a hölgynek. Egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi is marad, ugyanis megtagadták tőle a további műtéteket. Vélhetőleg valami elborult dologgal állt megint az “alkotók” elé.

Korábbi sebészei Terry Dubrow és Paul Nassif nem voltak hajlandók megoperálni a 28 éves nőt. Szerintük testdiszmorfiában szenved. Így hívják aki plasztikai sebészeti szenvedélybeteg.

Pixee sem tudja pontosan, hogy mennyit tapsolt el műtétekre. Olyan 60-90 millió forint között lehet az összeg. Csak a bordaeltávolítás volt 36 millió. A legutolsó arcműtétje során az arca félig megbénult. Már rég nem érzi vele az érintést úgy, mint hajdanán.

Pixee most az ugyancsak szenvedélybeteg Justin Jedlicával él együtt. Ők az élő Ken és Barbie páros.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?