Belföld, Hírek

Nem hozta meg a várt áttörést a foci-Eb a budapesti vendéglátásban

A belföldi turizmus tekintetében teljesen pozitív a helyzet, különösen hétvégéken, de mióta az iskolának vége van, már a hétköznapokon is dübörög. A külföldi turizmusra sajnos nem lehet ezt elmondani

– mondta Flesch Tamás az InfoRádiónak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hozzátette, nyáron a legkedveltebb belföldi helyszín a Balaton, de a Tisza-tó is erős versenyző, illetve az olyan fürdőhelyek, mint Hajdúszoboszló, vagy a hegyekben található kisebb szállások is jól mennek.

A nagyvárosokban, főként Budapesten, már más a helyzet, hiszen itt a vendéglátósok és szállásadók a járvány előtt szinte kizárólag a külföldi turistákból éltek.

Budapest egyelőre teljes egészében szenvedés, hiszen a külföldi turizmus csak nagyon csöpögtetve indult el. A foci-Eb sem hozta meg azt az áttörést, amit mi vártunk, és sajnos egyelőre a digitális európai Covid-igazolványon sem látszik, hogy ettől tömegében indulnának el az emberek

– fogalmazott Flesch Tamás. A budapesti szállodák foglaltsága jelenleg átlagosan 15-20, néhol 30 százalékos, ami nagyon messze van a nyáron megszokott 90 százaléktól.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?