Celeb / Híresség

Hódi Pamela és Berki Krisztián újra a bíróságon háborúzik

Berki Krisztián és Hódi Pamela közös kislányuk miatt álltak bíróság elé. Pamela azért perelte be egykori kedvesét, Krisztiánt, mert magának akarja a teljes felügyeleti jogot.

 

 

 




 

Még 2017-ben állapodott meg Berki Krisztián és Hódi Pamela közös kislányuk, Natasa Zselyke felügyeleti jogáról. Először hétvégi apuka volt Berki, majd heti váltásban nevelték gyermeküket. Sokáig úgy tűnt, ez a megosztás jól működik, ám a Bors információi szerint egyikük meggondolta magát. Krisztiánt és Pamelát július elsején a Markó utcai bíróságon látták, s mint utóbb kiderült, újabb gyermekelhelyezési pert indított Pamela.

Berki Krisztián megerősítette a lap információit.

„Végtelenül sajnálom, hogy a gyermekem édesanyja a láthatásomat szeretné csökkenteni. Feljelentett, azt szeretné, ha a jövőben csak kéthetente két napot láthatnám a kislányomat, pedig a közös szülői felügyelet jó hatással volt Natira. Értetlenül állok a történtek előtt, hiszen amikor az anyukáját hat hétre Ázsiába szólította a munkája, túlzás nélkül kijelenthetem, gond nélkül mindent meg tudtam oldani, jól teljesítettem apaként” – mondta Krisztián.

Az elmúlt időkben úgy tűnt, rendeződött a viszonyuk, hiszen a bíróság által jóváhagyott közös felügyeletet mindketten elfogadták és betartották.

Krisztián hozzátette, nem tudja, hogyan mondja el a kislányának, hogy az édesanyja azért harcol, hogy kevesebb időt tölthessen el vele. Szomorúnak tartja, hogy kislánya édesanyjával itt tartanak, s hogy újra bíróságra kell járnia. „Köszönettel tartozom azonban a mai törvényhozóknak, hogy egy apának nem csak kötelességei, hanem jogai is vannak” – tette hozzá.

Berki többet nem kíván nyilatkozni az ügyről, ám kijelentette, hogy a végtelenségig küzd majd Natikáért. Úgy gondolja, az az igazi szülő, aki időt tölt el a gyermekével, gondoskodik róla, neveli, nem pedig az, aki csak tartásdíjat fizet.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?