Életmód, Érdekes, Külföld

27 fotó Japánból, amik bizonyítják, hogy ez az ország teljesen más dimenzióban létezik

Japán egy nagyon egyedülálló kultúrájú ország, melyet egy másik ország lakója talán sosem fog tudni megérteni teljesen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utazók által megosztott képek a közösségi oldalakon, melyek mindig képesek valami újat mutatni a japán életmódról és hagyományokról. Az ilyen fotóknak hála pedig rengeteg érdekességet tanulhatunk a felkelő nap földjéről.

 

 

 

1. Néhány japán város vízelvezető csatornáiban olyan tiszta a víz, hogy koi pontyok úszkálnak bennük.

Például a japán Kjúsú-szigeten található Shimabara városban több száz koi ponty él az utcai vízelvezető csatornákban.

2. Kiderült, hogy a négyzet alakú görögdinnyék nem mindig ehetők, mivel így néz ki a belsejük.

Mindenki tudja, hogy Japánban évek óta termesztik a szögletes görögdinnyéket, arról azonban ritkábban esik szó, hogy ezeket általában dekorációs célokra használják, és nem fogyasztásra. Azok a turisták, akik megkóstolták ezeket a dinnyéket, azt mondták, hogy undorító az ízük.

3. Japánban fehér epret is lehet kapni. Egy csomag ára kb. 4-5 dollár, és ananász íze van.



4. Csak Japánban találkozhatsz olyan emberrel, aki disznót sétáltat.

5. A boltok áruit sokszor közvetlenül az utcán tárolják. Ha az ember akar egyet belőlük, akkor megfogja, beviszi és fizet érte. Egyébként senki sem őrzi ezeket a termékeket, de nem is lopják el őket.

6. A japánok általában nagyon törvénytisztelők és fegyelmezettek. Például senki sem fog azon az oldalt felmenni a lépcsőn, amit a lefelé érkező gyalogosoknak alakítottak ki.

7. Így várják a japánok a metró érkezését.



8. A japán emberek megszokásból tolatva parkolnak.

A japán városok parkolóhelyei általában nagyon szűkek, és ezért sokkal könnyebb hátramenetbe leparkolni, mintsem előre. Ráadásul így a kocsiba ülve a sofőr azonnal el tud indulni, és minimális a beláthatatlan szögből érkező váratlan autósok okozta baleset valószínűsége.

9. Japánban több mint 300 olyan kereszteződés van, amin átlósan is át tudnak kelni a gyalogosok.

10. Egyes területeken a rizst hatalmas műalkotásokat formázva termesztik. Az ilyen mesterművek a különböző rizsfajták gondos kiválogatásával és elhelyezésével jönnek létre.

Artistic Rice Paddy, Aomori / 田舎館田んぼアート

11. A japán emberek tisztelik az öreg fákat, és szó szerint támogatják őket.

TOKYO

12. A japán liftek oldalába gyakran telepítenek egy apró ülést, amit vészhelyzet esetén WC-ként lehet használni, ha esetleg több órára beragad a lift.

13. A szárított rovarokat automatákból lehet vásárolni. És nemcsak ezeket.

Japán híres arról, hogy mindenhová automatákat telepítenek, és tulajdonképpen a tojástól elkezdve a tengeri herkentyűkig bármit megvásárolhatunk az ilyen gépekből. Természetesen a legtöbb helyen azért italokat árusítanak velük, de van olyan automata is, amiből meleg ételt, cukorkát, fagylaltot, könyvet, újságot, virágot, ruhát vagy épp napernyőt lehet vásárolni.

14. Nagyon sok kapszulahotel található Japánban, és ez határozottan nem klausztrofóbiás embereknek való.

d668195efc91baacdb0e29909a

15. A japán éttermekben az ételek tálalása előtt a pincérek hoznak egy nedves törülközőt, amiben a vendégek megtörölhetik a kezüket.

16. A vasútállomásokon külön WC van a gyermekek számára.

17. Az ATM-ek közelében mindig van egy pohár- és esernyőtartó.

Ez főként annak a ténynek köszönhető, hogy Japán egy igazi “over-aging” társadalom. A 2021. június 1-jei adatok szerint például a japán lakosság csaknem 30%-a elmúlt már 65 éves.


18. Sok japán étteremben rendkívül élethű műanyag ételmodellekkel csábítják a vendégeket, melyek segítségével szemügyre vehetik, hogy hogyan is fog kinézni az általuk rendelt étel.

19. A japán szupermarketekben külön szekrények vannak, amikben folyamatosan fertőtlenítik a bevásárlókosarakat.

20. Mint azt sokan tudják, a japánok nagyon szeretik az apró és praktikus autókat, ezért gyakran találkozhatunk ott például ilyen teherautókkal.

21. A japánok igazi műalkotásokkal borítják a csatornákat.

22. Japán híres a “macskaszigeteiről”. Aoshima, Ainoshima és Tasirodzsima a leghíresebb ilyen szigetek.

Ezeken a szigeteken több tucatszor több macska él, mint ember. Aoshima-n például 2019-ben a hivatalos adatok szerint csak 6 ember élt, míg a macskapopuláció a 200-at is meghaladta. A turisták gyakran látogatnak az ilyen szigetekre macskákat etetni.

23. Így néz ki a grandiózus “földalatti templom”, ami Tokiótól északra, Kasukabe városában található.

Hivatalosan egy árvízvédelmi gyűjtőcsarnokról beszélünk, amit azért építettek, hogy a heves esőzések idején ide lehessen vezetni a vizet Tokió utcáiról. Ennek köszönhetően a várost szinte sosem árasztja el a víz, és mindig nyitva áll a turisták előtt.

Sok filmet és reklámot is forgatnak egyébként itt, például Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. részének bizonyos jeleneteit is itt forgatták.

24. A japán emberek annyira szeretik a háziállatokat, hogy gyakran babakocsikban tolják őket.

Cute Small Dogs - Odaiba

 

 

 

 

25. Így néz ki a híres bambuszerdő késő este.

26. Oszakában macska-fejkendőket is lehet vásárolni.

27. És végül: nem olyan könnyű japán állampolgárrá válni. Ennyi dokumentumot kell előkészíteni ahhoz, hogy a Felkelő Nap Országának teljesjogú állampolgárává válhasson az ember.

  • ,,A születési anyakönyvi kivonatomon kívül szükség volt az oktatási jegyzőkönyvemre, az adózási információimra, és sok más dokumentum mellett például egy japán nyelvre lefordított esszére is arról, hogy miért szeretnék japán állampolgár lenni.” © ismeretlen szerző / Reddit

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?