Belföld, Hírek

Orbán Viktor: Nem mondhatják meg nekünk mások, hogyan éljünk – Szerinte minden kisebbség is nyugodtan élhet Magyarországon

Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

 

 

 




 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén kiemelte: a most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát.

Hangsúlyozta: vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet.

Kifejtette: a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül, az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek arra ösztökélnek, hogy a haza szolgálatába lépjen valaki, elsőként otthon, a szüleitől és nagyszüleitől kapja meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, amelyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket – jelentette ki.

Közölte: azokra a fiatalokra, akik ma a haza szolgálatába lépnek, nehéz feladat vár, amely testben és lélekben is egész embert kíván. Erre csak erős és érett emberek vállalkozhatnak, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák hazánk törvényeit – mondta.

A miniszterelnök szerint számukra fontos a biztos jövőkép, és hogy folyamatosan érezzék, a hazájuk megbecsüli a munkájukat. Azonban a legfontosabb az, hogy a munkájukkal a saját személyüknél jelentősebb, az életük felett álló nagy ügyet szolgálnak, és ezzel azok soraiba lépnek, akik ezer éven át fenntartották a magyar világot, a rendet, a békét, a munkához és az alkotáshoz szükséges köznyugalmat, és ha kellett, küzdöttek, hogy visszaszerezzék a biztonságot, amely a fejlődés és az emberek boldogulásának alapja – fogalmazott.

Úgy vélte, a most végzett tisztekre kemény munka vár, mert a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak – magyarázta.

Hangsúlyozta: Magyarország azonban nem ilyen ország. De a baj már itt van, a déli határokat most is migránsok csoportjai ostromolják az embercsempészekkel és a közéjük vegyült terroristákkal együtt. Jönnek a hírek brutális bűncselekményekről, amelyeket olyanok követtek el, akik visszaéltek a befogadóik bizalmával – mutatott rá.

Megjegyezte: korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére, ezért mindig ébernek, erősnek és eltökéltnek kell lenni.

Orbán Viktor végül köszönetet mondott a rendőrségnek a járvány hullámai alatt nyújtott helytállásért.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának 109 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Az NKE azt közölte, hogy ez az időszak jelentős a kar életében, ugyanis 2021-ben a rendészeti felsőoktatás az 50. születésnapját ünnepeli, valamint az egyetem 2012-es megalakulása óta idén tizedik alkalommal tesznek ünnepélyes fogadalmat a kar tisztjelöltjei.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?