Egészségügyi ötletek, Életmód, Érdekes, Étel/Recept

Ezt a 10 élelmiszert kerüld, ha nem akarod, hogy elzáródjanak az artériáid

Ha a szívünk egészségéről van szó, akkor már mindenki tudja, hogy az egészséges táplálkozás és a gyors ételek elkerülése önmagában már jó kezdetnek számít, azonban számtalan olyan egészségesnek hitt étel is van, amit jobb elkerülni, vagy mértékkel enni belőlük Alább megosztjuk azokat az ételeket, alapanyagokat, amik az artériák elzáródását növelhetik.

 

 

 

Vörös húsok

A vörös húsok, amelyek nyersen vörös színűek, mint a marhahús vagy a bárány, nem a legjobbak a szíved számára. Az egyik tanulmány azt állította, hogy az emberek, akik naponta fogyasztanak vörös húst, amik magas trimetilamin-n-oxid mennyiséget tartalmaznak, nagyobb eséllyel végzik valamilyen szívbetegséggel. Más kutatók azt is megállapították a rendszeres vörös hús fogyasztás és a szívroham vagy a stroke közötti kockázatot.

Konzerv zöldségek

A konzerves zöldségek kényelmes megoldásnak számítanak, azonban túl sok sót tartalmazhatnak. A túl sok só növeli a vérnyomást, ami csökkenti a szívedbe kerülő oxigén mennyiségét és ezáltal akár szívrohamhoz is vezethet.

Fagyasztott ételek

Az előrekészített fagyasztott ételek kényelmesek és olcsóak . Azonban sok fagyasztott étel nagy mennyiségű nátriumot tartalmaz, amelyet gyakran használnak az ételek ízesítésére, valamint a tartósítószer is magas bennük. Az embereknek napi 2000 milligramm nátriumra szükségük, de sok fagyasztott étel már egy étkezéssel biztosítja a napi bevitel felét.



Feldolgozott húsok

A feldolgozott húsok, szalámik, felvágottak a rengeteg tartósítószeren, ízesítőn kívül általában túl sok telített zsírt tartalmaznak és növelhetik a koleszterinszintet, ami zsíros lerakódások kialakulásához és megnövekedett ér és szívrendszeri betegségek kockázatához vezethet.

Kávétejszín

A kávétejszínek gyakran tartalmaznak részlegesen hidrogénezett olajokat, ami transzzsírnak számít és növelheti a koleszterinszintet. Általában, ha nem szereted feketén inni a kávét, a tej egészségesebb választás. A növényi alapú tejek pedig még jobb választásnak számítanak.

Pékáruk

A pékáruk rendszerint túl sok cukrot és finomított lisztet tartalmaznak. A bennük lévő cukor glükóz-6-foszfátot is tartalmazhat, amely a szívelégtelenség kockázatait növeli.

Fagylalt, jégkrém

A fagylaltok gyakran magas koleszterinszintet tartalmaznak. Egy gombóc vanília fagylalt több mint 4 gramm telített zsírt tartalmaz. Ez több, mint egynegyede annak, amit a felnőtteknek egy nap alatt kell fogyasztaniuk.

Olajban sült ételek

Általánosságban elmondható, hogy a sült ételek károsak az egészségre, mert a sütési folyamat transzzsírokat hoz létre. A 100 gramm rántott annyi koleszterint tartalmaz, mint 11 szelet szalonna. Ezzel szemben a grillezett csirkemell jó fehérjeforrás lehet a fogyókúrás étrendben.

Cukros üdítők

A cukorral édesített üdítők növelik a szívbetegségek kockázatát. Ráadásul a cukormentes üdítők sem sokkal jobbak. Sőt egyes kutatások szerint az emberek, akik rendszeresen mesterségesen édesített üdítőket fogyasztanak, még nagyobb kockázattal számolhatnak a stroke és a szívbetegségek tekintetében.

Máj

Még olyan élelmiszerek is, amelyek bizonyos egészségügyi előnyökkel járnak, károsak lehetnek az artériákra. Míg a májnak magas a vas tartalma, azonban feleslegen növelheti a koleszterinszintet. Emellett a májban található zsírok fele telített. Végül a máj gyakran bő olajban  rántva készül készül, ami, amint fentebb említettük, növelheti a szívproblémákat.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?