Hírek, Külföld

Mindent megváltoztathat a delta variáns: 10 másodperc is elég a megfertőződéshez – Egy nap alatt szellemvárost csinált Sydney-ből

Mindent megváltoztathat a delta vírus új tulajdonsága: az eddigi 15 perc közeli kapcsolat helyett akár 5-10 másodperces futó találkozás alatt is elkaphatjuk a fertőzést. A variáns közben Európában is terjed, a német Bild már arról ír, a Delta megöli a nyaralást.

 

 

 

 


Az eddigi talán legriasztóbb felfedezést tették a delta (indiai) variánsról Ausztráliában, ahol a helyi hatóságok minden egyes koronavírusos esetet alaposan kivizsgálnak, hogy elejét vegyék az újabb járványhullámnak. Az egyik kontaktkutatás során azt a meglepő felfedezést tették, hogy már egy 5-10 másodperces futó találkozás is elegendő ahhoz, hogy a delta variáns egyik emberről a másikra terjedjen. Emlékezzünk: a korábbi vírusmutációk esetében a szakemberek azt tartották, hogy 15 perc közeli kontaktus szükséges a megfertőződéshez.

Az esetre konkrét bizonyíték is van. Térfigyelő kamerák felvételei mutatták, hogy Sydney Bondi Junction Westfield nevű bevásárlóközpontjának egyik üzletében alig pár másodpercet volt egymás közelében két helyi férfi, akik közül az egyik, az úgynevezett „Nulladik páciens” a delta variánssal volt megfertőződve. Mire a kontaktkutatók megtalálták az ötvenes éveiben járó másik férfit, már ő is elkapta a vírust. Mindketten az üzlet ugyanazon részlegén tartózkodtak egy rövid ideig.

Az ausztrál hatóságok más hasonló esetet is dokumentáltak. Ugyanaz a „Nulladik páciens” egy kávézóban is megfertőzött egy hetvenes asszonyt, pedig a férfi bent fogyasztott, az asszony pedig a teraszon ücsörgött. Valószínűleg keresztezték egymás útját, mikor rendeltek a pultnál.

– A járvány kitörésekor arról beszéltem, hogy 15 percnyi közeli kapcsolat is aggályos a vírus terjedése szempontjából. Most úgy látszik, már 5-10 másodperc is veszélyes lehet. Sokkal nagyobb a kockázat most, mint egy évvel ezelőtt, hiszen a delta variáns esetében a futó találkozások is terjesztik a vírust – mondta Queensland tisztifőorvosa, Dr. Jeanette Young. Sydney városát a hatóságok két hétre lezárták.

Laboratóriumi vizsgálatok már korábban kimutatták, hogy a vírus részecskéi aeroszol formájában akár 16 órán keresztül is a levegőben maradhatnak kilélegzés után. Ez természetesen a körülményektől is függ.

– A fertőzésveszély nagyobb két ember között, ha egymás közelében vannak, de a vírus ilyen módon való belélegzésére is van esély – mondta a Guardiannak Nancy Baxter, a Melbourne-i Egyetem professzora.

Brit adatok szerint a delta variáns 60 százalékkal fertőzőbb az egy fedél alatt élők körében, mint a Magyarországon halálozási rekordokat döntő brit variáns. Maga a brit variáns 43-90 százalékkal volt fertőzőképesebb, mint a Vuhanban megjelent „eredeti” koronavírus. Mindez azt mutatja, hogy a vírus gyorsan változik, és egy veszélyesebb mutációk terjednek el. Nagy-Britanniában az új fertőzések 99 százaléka már a delta variánsnak köszönhető.

Egészségügyi dolgozók autósokat tesztelnek Sydney-ben, miután delta variánssal fertőzött koronavírusos betegeket találtak a városban.  EPA/JOEL CARRETT
Egészségügyi dolgozók autósokat tesztelnek Sydney-ben, miután delta variánssal fertőzött koronavírusos betegeket találtak a városban. EPA/JOEL CARRETT

A delta variáns átlagos lappangási ideje ugyanúgy négy nap, mint az elődeié. Némileg ellenállóbb viszont az oltásokkal szemben, különösen azoknál, akik még csak az egyik dózist kapták meg.

A szakemberek szerint most újabb versenyfutás indul az oltási programok és a vírus között. Mivel a delta variáns jobban fertőz, a szükséges átoltottsági aránynak is nagyobbnak kell lennie ahhoz, hogy kialakulhasson a nyájimmunitás.

Az Egészségügyi Világszervezet még a teljesen beoltott emberek figyelmét is arra hívja fel, hogy továbbra is viseljenek maszkot, tartsanak távolságot, és ugyanúgy figyeljenek a szellőztetésre, a kézfertőtlenítésre, és a többi elővigyázatossági intézkedést is tartsák be.

Az egyik legátoltottabb országban, Izraelben 10 nappal a kötelező maszkviselés eltörlése után újra elő is írták ezt a rendelkezést a delta variáns terjedése miatt. Az országban egy hét alatt négyszeresére nőtt az esetek száma, és két iskolában is gócpont alakult ki.

 

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?