Belföld, Film

Megnyitják a turisták előtt Makkosszállást, a Keresztanyu faluját

A Keresztanyu 83 részes 1. évada január 3-án indult és április 30-án ért véget az RTL Klubon. A sorozatot ugyanazon a területen forgatják, ahol korábban a Drága örökösöket, de a helyszínt jelentősen átalakították. A történet szerint Makkosszállás az ukrán-magyar határ közelében fekszik, valójában a díszletfalu Budakeszi és Telki között található.

 

 

 


Korábban az RTL Magyarország és a szériát gyártó Scripted Productions jóvoltából a SorozatWiki körbejárhatta a területet. Akkor Hámori Barbara, a sorozat showrunnere elmondta, hogy amint a vírushelyzet lehetővég teszi, a forgatási szünetben szeretnék megnyitni a falut, hogy a legnagyobb rajongók körbejárhassák azt.

Most elérkezett a lehetőség, ugyanis az Ibusz honlapján már lehet jegyet foglalni a Keresztanyu túrára. A látogatók végig sétálhatnak Makkosszállás utcáin, terein és megnézhetik a belső területeket is. A túrázókat a sorozat olyan karakterei kísérik, mint Karlo vagy Ajtony, akik bennfentesként számos információval és kulisszatitokkal szolgálhatnak majd az érdeklődők számára. A látogatás csúcspontjaként a széria két vezető színészével is beszélgethetnek és fotózkodhatnak a rajongók.

A Keresztanyu túrák július 2. és augusztus 29. között minden pénteken, szombaton és vasárnap kerülnek megrendezésre. A makkosszállási autóbuszjáratok ezeken a napokon 8:30-kor és 14:00-kor indulnak a budapesti Groupama Aréna parkolójából, a túra költsége 17 900 forint/fő.

 

 

 

 

 

forrás: sorozatwiki.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?