Hírek

AstraZeneca: újabb mellékhatást jelentett be az Európai Gyógyszerügynökség

Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken bejelentette, hogy az brit-svéd AstraZeneca gyógyszervállalat koronavírus-elleni oltóanyag mellékhatásként kapilláris szivárgási szindrómát okozhat, ezért nem javasolja használatát azok számára, akiknél a jelenség már korábban is fellépett.

 

 

 

 


A hágai székhelyű testület illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) hat olyan esetet vizsgált ki részletességgel, amelyeknél a cég Vaxzevria nevű oltóanyaga váltotta ki ezt az igen ritka tünetet, amely során a hajszálerekből folyadék szivárgott a testszövetekbe. A szindróma főként a karok és a lábak megduzzadását, alacsony vérnyomást, a vér alacsony albuminszintjét és besűrűsödését eredményezi. Az esetek többsége nőknél fordult elő, az oltást követő 4 napon belül. Az érintettek közül háromnak jelent meg előzőlegesen a kórtörténetében a tünet.

A PRAC úgy döntött, hogy a kapilláris szivárgás szindrómát a vakcina új mellékhatásaként fel kell venni a termékismertetőbe, és nyomatékosan felhívni az egészségügyi szakemberek és a betegek figyelmét erre a kockázatra.

Az EMA közölte azt is, hogy vizsgálja a szívizom- és a szívhártyagyulladás esetleges összefüggését az AstraZeneca oltóanyaggal kapcsolatban.

„További elemzésekre van szükség annak megállapításához, hogy van-e ok-okozati összefüggés a vakcinával” – tájékoztatott az uniós ügynökség, hozzátéve hogy a jövő hónapban fejezi be az ilyen esetek felülvizsgálatát.

Az uniós gyógyszerfelügyelti szervezet statisztikái szerint ezidáig mintegy 78 millió adag Vaxzevriát használtak fel az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban.

Korábban az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés közötti összefüggés gyanúja elsőként Ausztriában merült fel egy 49 éves ápolónő halála után. Az osztrák hatóságok felfüggesztették a vakcinával való oltást amit több más európai országban is követtek. Több országban úgy döntöttek, hogy életkori korlátozásokkal folytatják az oltást a vakcinával.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?