Hírek, Külföld

Lemond az Osztrák Szabadságpárt elnöke

Norbert Hofer a párt frakcióvezetőjével került összetűzésbe a kancellárjelöltség miatt.

 

 

 




 

Lemond Norbert Hofer, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Ezt a politikus saját maga jelentette be kedden az oe24 televíziós hírcsatornának nyilatkozva, annak nyomán, hogy összetűzésbe került Herbert Kickllel, az FPÖ parlamenti frakcióvezetőjével abban a kérdésben, ki lesz a párt kancellárjelöltje a következő parlamenti választáson.

Igen, lemondok. Ma érkeztem vissza a kezelésről, és mindent jól átgondoltam”

– mondta Hofer, aki a kurirer.at hírportál szerint porckorongproblémák miatt szorult ellátásra.

A szabadságpárti politikus az Österreich című lapnak nyilatkozva munkásságára visszatekintve hangsúlyozta, hogy sikerült az Ibiza-botrány következtében megrendült pártját stabilizálnia. „Utam azonban az FPÖ élén a mostani nappal véget ér” – tette hozzá.

A politikus egyben közölte, hogy meg akarja tartani tisztségét a Nemzeti Tanács (a parlament alsóháza) harmadik elnökeként. Megerősítette egyben azt is, hogy döntése hátterében a párt frakcióvezetőjével kialakult viszálya áll.  Mint mondta, a következő hetekben pártkongresszust kell tartani a vezetőségi kérdés rendezésére. Mindenestre sok sikert kíván utódjának – tette hozzá. Az FPÖ közleményben erősítette meg Hofer lemondását.

Hofer 2019 májusában került az FPÖ élére, miután elődje, Heinz-Christian Strache lemondásra kényszerült a belpolitikai botrányt kavaró Ibiza-videó néven ismertté vált felvétel miatt. A titokban, megrendezett körülmények között 2017-ben készített videón Strache és Johann Gudenus, az FPÖ párt akkori frakcióvezetője egy – magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó – nővel tárgyalt. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért.

 

 

 

 

forrás: hvg.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?