Belföld, Hírek

„Szólítsam Önöket mókuskának?” Keményen osztotta egymást Orbán és Jakab a Parlamentben – Megint kikapcsolták a jobbikos politikus mikrofonját

Azonnali kérdésekkel folytatódott fél ötkor a parlament mai ülése. Jakab Péternek sorozatban a harmadik héten is kikapcsolták a mikrofonját. A vele vitatkozó Orbán is kemény szavakat használt, őt nem figyelmeztette Latorcai János.

 

 

 

 


Kora délután a napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a mai menet az országgyűlésben. Ennek legszórakoztatóbb csörtéjéről mi is írtunk: Gyurcsány Ferenc többek között azt állította, hogy Orbán Viktor gyáván államtitkárai mögé bújik a vele való vita helyett. A neki válaszoló Dömötör Csaba államtitkár biztosította a DK elnökét, ma meg fog jelenni a miniszterelnök a parlamentben. Késő délután viszont Gyurcsány Ferenc hiányzott.

Számíthattunk Jakab Péterre, a Jobbik frakcióvezetőjére is; a nagy kérdés az volt, hogy nemrég 10 millió forintos büntetéssel sújtott politikus ezúttal végigmondhatja-e a beszédét anélkül, hogy Kövér László házelnök kikapcsoltatná a mikrofonját.

Az első meglepetés az volt, hogy Kövér László helyett Latorcai János vezette le az azonnali kérdéseket. Elsőként Jakab Péter emelkedett szólásra, Orbán Viktorhoz intézett azonnali kérdést.

– Tisztára úgy érzem magam, mint aki visszacsöppent a rendszerváltás előtti időkbe. A minap én kimondtam egy szót itt a parlamentben, azt, hogy ficsúr, és Önök ezért a szóért azon nyomban megbüntettek engem 10 millió forintra. Nézze, miniszterelnök elvtárs, öö, miniszterelnök úr! Bevallom önnek, hogy én ideológiailag képzetlen vagyok, ezért szeretnék Öntől, mint régi kommunistától, bocsánat, fiatal demokratától tanácsot kérni, hogy 32 évvel az úgynevezett rendszerváltás után mégis melyek azok a szavak, amelyek kimondásáért büntetés jár ma Magyarországon – kezdte Jakab.

Minek nevezzelek? - kérdezte Jakab Orbántól "Petőfi után szabadon" /Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Minek nevezzelek? – kérdezte Jakab Orbántól „Petőfi után szabadon” /Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– Ön például hogyan nevezné azokat a politikusokat, akik közpénzből rázzák a rongyot? Hogyan nevezné például a női luxustáskák szerelmesét, Rogán Antalt? Vagy hogyan nevezné Kövér Lászlót, aki a válság alatt 135 millió forintért 8 darab szőnyeget? – kérdezte Jakab. Itt feltétlenül említsük meg, hogy Kövér nem a rezidenciájába, hanem a parlamentbe vetette a szőtteseket.

– Hogyan nevezné Boldog Istvánt, aki a hírek szerint kenőpénzből luxusöltönyöket vásárolni? Vagy azokat a kormánytagokat, akik azt hazudják, hogy bérből és fizetésből élnek, de valójában luxusrepülőgéppel járnak futballmérkőzésre, mint Ön? Hát, hogy nevezné? Utcai harcosnak? Önök egész egyszerűen nagyon sértődősek. Szembetalálják magukat egy igaz szóval, és azon nyomban elkezd remegni a bajusz, nyomogatják a mikrofonomat aztán jön a 10 milliós büntetés.

 De mire fel ilyen sértődősek? Hát Önök itt már szólítottak bennünket csicskának, a szavazóinkat mosléknak, a nőket szánalmasnak, a gyermekeket közjószágnak, a melósokat prolinak, az orvosokat inasnak, engem büdös bunkónak. Én meg akkor szólítsam Önöket mókuskának? Azok után, hogy kifosztották az országot? Egyetlen kérdésem van, Petőfi után szabadon: Minek nevezzelek? – zárta kérdéseit Jakab.

 

 

 

A kérdés végén Latorcai János szóban figyelmeztette Jakabot.

– Frakcióvezető úr, a személyes megszólításnak is van határa a parlamentben – mondta.

Latorcai János szerint egy képviselő nem beszélhet úgy, mint ahogy Jakab tette, ezért kikapcsolta a mikrofonját / MTI/Kovács Attila
Latorcai János szerint egy képviselő nem beszélhet úgy, mint ahogy Jakab tette, ezért kikapcsolta a mikrofonját / MTI/Kovács Attila

Orbán Viktor válaszában komolytalan figurának állította be Jakab Pétert.

– Sokadszor hallgatjuk meg itt Önt. Frakcióvezetőnek lenni komoly dolog, ezért egy darabig mi is komolyan vettük Önt. De ma is hallhattuk, hogy Ön már egy másik műfajban utazik, Ön valójában egy komédiás, aki hétről hétre a szemünk láttára csinál bohócot magából. Ezek a bohócmutatványok egy kicsit sokba, havi 6 millió forintba kerülnek a választópolgároknak, ennyit költenek Önre: fizetés, autó és sofőr. Azt is tudja mindenki, hogy az Önök térfelén Gyurcsány Ferenc a főnök, Önt is ő alkalmazza. Azt is tudjuk, hogy nem az eszéért alkalmazza, hanem azért, hogy csörgősipkát húzhasson a fejére, Ön pedig szorgalmasan rázza, rázza és rázza. Tudjuk, hogy az Ön főnöke elégedett Önnel, de mi hatmillióért szellemesebb mutatványokat várunk, kérjük, szedje össze magát – mondta Orbán.

Orbán Viktor szerint előbb Simicska, majd Gyurcsány vásárolta meg a Jobbikot / Fotó: MTI Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor szerint előbb Simicska, majd Gyurcsány vásárolta meg a Jobbikot / Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

Latorcai János ezúttal megjegyzés nélkül adta át vissza a szót Jakab Péternek egy perces viszonválaszra.

– Akkor miniszterelnök úr, hogy szólíthatjuk pontosan? Szerintem egyezzünk ki a „tolvaj” szóban. Már csak azért is, mert a KSH épp most hozta nyilvánosságra a legfrissebb adatokat, hogy egy átlag magyar háztartásnak 16 millió forint megtakarítással kellene rendelkeznie. Rendelkezne is, ha Önök nem lopták volna el a magyar családoktól.

Latorcai János ezen a ponton közbeavatkozott Jakab beszédébe.

– Képviselő úr! Frakcióvezető úr! Ne haragudjon, olyan dolgokat állít, amelynek semmi jogi alapja nincsen. Ha folytatja, el fogom vonni a szót! – figyelmeztette a jobbikos képviselőt.

Jakab ezután folytathatta:

– Három évvel ezelőtt azt mondtam itt Önöknek itt a parlamentben, hogy ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem. Ha Önökre nézek, azt látom, hogy még mindig kijönne Önökből a komplett magyar börtönválogatott. Isten lássa lelkem, még szurkolnék is Önöknek, ha már ott tartanánk, mondjuk egy ilyen sállal, nézze csak: – emelt fel egy „Fizessenek meg a tolvajok” feliratú sálat Jakab.

Latorcai János ekkor kikapcsolta Jakab Péter mikrofonját, majd megadta a szót Orbán Viktornak:

– Válaszként csak annyit: mindannyian tudjuk, hogy a Jobbik a legkorruptabb magyar párt. Múlt ciklusban is megvette Önöket egy milliárdos, most megvette Önöket egy másik milliárdos, Gyurcsány Ferenc – mondta Orbán.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?