Belföld, Hírek

Portfolio: Meghosszabbítják a törlesztési moratóriumot

Két lépcsőben élhetünk a lehetőséggel.

 

 

 



 

Azt már korábban is többször lehetett hallani, hogy a kormány gondolkodik a törlesztési moratórium meghosszabbításán, a csütörtöki kormányinfón azonban csak azt mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy még tárgyalnak róla.

portfolio.hu szerint megszületett a döntés: az eddigi június végi határidőt két hónappal, augusztus végéig tolják ki. Ez automatikusan történik, azaz, aki nem szeretne élni vele, annak jeleznie kell a bankjánál.

Ugyanakkor, aki szeretné, az akár 2022 júniusáig, azaz a jövő évi választás utánig is meghosszabbíthatja a hitel nemfizetését. Ez azonban nem automatikusan jár, hanem kérvényezni kell a banknál, legkésőbb idén augusztus 31-éig.

Fontos változás az is a lap szerint, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lehet majd ki-be lépkedni: aki igénybe veszi augusztus 31-ig a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszalépni nem tud majd.

Bár az, hogy nem fizetjük a hitelünket vonzó lehetőségnek tűnik, érdemes átgondolni, hogy élünk-e a lehetőséggel, mivel az lényegesen megnöveli visszafizetendő összeget. Lényegében minél tovább maradunk a moratóriumban, annál többet kell visszafizetni. 

 

 

 

 

forrás: hvg.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?