Belföld, Hírek

Győrfi Pál videóban mondta el, hogyan lehet idén nyaralni – videó

A Magyar Turisztikai Ügynökség edukációs kampányt folytat.

 

 

 




 

Győrfi Pál a Magyar Turisztikai Ügynökség videójában foglalta össze, hogy a négymillió beoltott utáni rendelkezések értelmében mire is kell odafigyelni.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, emlékeztet mindenkit, hogy a védettséghez kötött jogok csak és kizárólag a védettségi igazolvány bemutatásával érhetőek el, ezért a szállodába való érkezéskor, vendéglátóhelyeken fel kell mutatni a személyzetnek. Az ott dolgozók a vendégek személyazonosságát is ellenőrizhetik.

védettségi igazolvány oltási igazolással, zárójelentéssel nem helyettesíthető. Hamisítása és jogtalan felhasználása pedig büntetendő.

Aki még nem kapta meg az igazolványát, de jogosult rá, az jelezheti online a magyarorszag.hu oldalon a saját ügyfélkapuján, a kormányhivatalokban, vagy a [email protected] e-mail címen.

A védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők reggel 5 óra és este 11 óra között a vendéglátóhelyek kerthelységeiben vagy a teraszon maszk nélkül tartózkodhatnak. A védettséget igazoló vendégek a belső terekben is tartózkodhatnak, és a fogyasztás alatt számukra sem kötelező a maszk használata.

Az igazolvánnyal nem rendelkező vendégek, maszkkal a vásárlás, fizetés, vagy a mellékhelyiség használata miatt mehetnek be a vendéglátóhelyek belső tereibe. Ezeket a korlátozásokat, viszont nem kell alkalmazni a munkahelyeken, szálláshelyeken, oktatási vagy egészségügyi intézményekben található vendéglátóhelyeken, ha csak azokat szolgálják ki, akik jogosultak az ott tartózkodásra.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szálláshelyeken csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyeket, a felügyeletük alatt álló kiskorúakat, vagy gazdasági, üzleti, oktatási céllal érkezőket lehet fogadni. A vendég a szálláshelyeken nem köteles maszkot viselni.

(Ez is érdekelheti: Elfogyott Ausztria türelme: nem várják meg az EU-t, saját védettségi igazolványt vezetnek be)

A szabadidős létesítmények látogatást csak védettségi igazolvánnyal lehet megtenni. Zenés, táncos rendezvényeket továbbra is tilos szervezni és tartani, beleértve a lakodalmakat is.

Családi és magánrendezvény – ide értve az esküvői rendezvényeket is – akkor tartható, ha a résztvevők létszáma nem haladja meg 10 személyt. A sport- és kulturális rendezvényeken – maximum este 11 óráig – nézőként csak és kizárólag védettek, vehetnek részt maszkviselés nélkül.

Az uszodákat, a jégpályákat, az edzőtermeket is csak a védettek, illetve a versenyszerűen sportoló személyek vehetik igénybe, ezeken a helyeken sem kötelező a maszkviselés. A játékkaszinókban és a kártyatermekben az ott dolgozókon kívül csak a védettek tartózkodhatnak.

A korlátozásokról további részleteket a Magyar Turisztikai ügynökség weboldalán lehet tájékozódni. „A folyamatos tájékozódás mindannyiunk közös érdeke, vigyázzunk egymásra. Együtt sikerülni fog!” – mondta végezetük Győrfi Pál.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?