Celeb / Híresség, Érdekes, Film

12 színész, akik a tehetségük ellenére soha nem játszottak igazán jó filmekben

Még a tökéletes filmográfiával rendelkező színészeknek is van egy-két olyan filmjük, amiket legszívesebben örökre elfelejtenének. Tapasztalatszerzés céljából ugyanis a színészek gyakran szerepelnek olyan kis költségvetésű filmekben, amikhez később még véletlenül sem adnák a nevüket, ám a karrierjük elején mégis ugródeszkaként funkcionálhat, ezért kihagyhatatlan ajánlat a számukra. A gond csak az, hogy egyes, egyébként tehetséges színészek úgy beleragadnak ezekbe a bugyuta szerepekbe, hogy soha nem tudnak többé kiszabadulni belőle.

 

 

 

12. David Arquette

A Sikoly című filmmel egészen erősen kezdődött a karrierje, de a további előrelépés elmaradt. Soron következő filmjeiben mindig ugyanaz a karakter jutott rá – egy kissé ügyetlen és ostoba srác, akire senki sem fog emlékezni, miután véget ér a film.

11. January Jones

Tehetséges színésznő, aki kitűnően passzol az érzelemmentes karakterekhez. Az érzelem nélküli előadás azonban hosszútávon csak egy dolgot eredményez: egy sikertelen karriert. 

10. Kevin James

Őrült, kövér és éretlen középkorú férfi. Ezzel nagyjából körül is írtuk Kevin James egész karrierjét, mivel minden egyes filmben ugyanezt a szerepet játssza.


9. Scott Eastwood

Sármját és megnyerő külsejét kétségkívül az apjától örökölte, de vele ellentétben ő mindig is csak mellékszereplő maradt a filmekben, sosem töltött be nagyobb szerepet.

8. Charlie Day

Aranyos, szimpatikus, és kissé lökött figura, akit minden filmben egyfajta karikatúra jelleggel mutatnak be. Kicsit olyan, mintha minden szerződésében leszögeznék, hogy erőltetett poénokkal játssza a hülyét.

7. Jennifer Love Hewitt

Jennifer tehetséges színésznő, egyetlen problémával: gyakorlatilag minden filmje borzalmas.

6. Christian Slater

Ő egy tipikusan olyan színész, akinek sokkal jobb karriert kellett volna befutnia. Christian azonban kiváló érzékkel választotta ki a lehető legborzalmasabb filmeket, amikben mindig olyan unalmas és semmitmondó szerepek jutottak rá, hogy sosem lett végül emlékezetes egyetlen munkája sem.

5. Cara Delevingne

A divatmodellből lett színésznőnek “egyetlen arca” van – így pedig nem lehet színészkedni.

4. Rob Schneider

Ez a férfi valójában egy elképesztő tehetség, és mi magunk is imádjuk minden munkáját, ám a szerepei annyira erősen kifigurázzák őt, hogy soha-senki nem tudná őt komolyan venni egyetlen filmben sem. Sem őt, sem a színészetét.

 

 

 

 

3. Taylor Lautner

A vámpír-saga forgatása teljesen megváltoztatta az életét, ám a legtöbb ember a kidolgozott felsőteste miatt emlékezett rá a filmből, és véletlenül sem a tehetséges színészi képességei miatt. Ez nem meglepő, hiszen nincs is neki ilyen. A Twilight utáni minden szerepe felejthető és múlandó.

2. Amanda Bynes

A színésznő karrierje nagyon ígéretesen indult, mivel már egészen fiatalon is a Nickelodeon tévésorozataiban játszott. Bynes aztán a tini-komédiákra és melodrámákra váltott, amik szintén nagyon népszerűek voltak, ám a függősége és a mentális problémái miatt végül abba kellett hagynia a karrierjét, és senki sem tudja, hogy képes lesz-e vajon folytatni és beváltani a korábban hozzá fűzött reményeket.

1. Jennifer Lopez

Jennifer az énekes karrieren túl színésznek is kiváló, azonban minden filmje borzalmas, és mindig ugyanazt a könnyen sebezhető, álmodozó lányt játssza.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?