Celeb / Híresség

Tóth Andi: Jimmy rokona vagyok

Budapest —Ledobta az atombombát Tóth Andi!

 

 

 

 


Az egykori X-Faktor-győztes énekesnő állítja, rokoni szálak fűzik a Zámbó családhoz, azaz a 20 éve tragikus körülmények között elhunyt poplegendához, Zámbó Jimmyhez. Mindez a Life TV-n pénteken 22 órakor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsor forgatásán bukott ki, amikor a műsorvezető gyanútlanul megkérdezte az énekesnőt, szereti-e a Király zenéjét.

Az Összezárva című műsorban Hajdú Pétert is meglepte Tóth Andi a Zámbó-kapcsolattal /Fotó: LIFE TV

– Igen, rokonságban vagyunk, képzeld el – vágta rá Andi, amire Hajdú szeme elkerekedett a csodálkozástól. – A nagymamám mondta ezt, de nem igazán vágom, hogy ez tényleg így van-e. Krisztiánnak szóltam a múltkor, ő is meglepődött.

Andrea a Blikknek is megerősítette, gyerekkora óta úgy tudja, apai ágról ő és a Zámbó família között húzódik kapcsolat. Sajnos, nem emlékszik pontosan, a nagymamája hogyan vezette le a rokonságot, de Jimmy neve élénken él benne.

– Igazából félúton elvesztettem a fonalat, amikor sorolta visszamenőleg, hogy ki kivel, hogyan állt kapcsolatban. Talán még legyintettem is, olyan régi a történet, de ha valóban így van, akkor büszke vagyok a rokoni kapcsolatra. Szerettem Jimmyt, elképesztően jó énekes volt. Krisztiánnak is említettem ezt a múltkor, örült neki, s ‘össze is tesóztunk’ – tette hozzá Andi.

Jimmy fia, Krisztián lapunknak elárulta, jót mosolygott, amikor Andi előállt a családi kapcsolattal, de nem vette igazán komolyan.

– Én úgy tudom, ő erdélyi, mi pedig Hajdúdorogról származunk, a kettő elég messze van egymástól – tamáskodott Krisztián. – Kétlem, hogy ez a rokonság valóban fennáll, de igazság szerint nem akarom Andit meghazudtolni. Országszerte sokan álltak már elő azzal, hogy valójában Zámbók, de idővel kiderül, hogy ez humbug.

Ettől még a Zámbók megpróbálnak utánajárni, létezik-e a felvetett rokoni kapcsolat, családtagként tekinthetnek-e az énekesnőre, akiről például Jimmy testvére, Árpy először azt sem tudta, kicsoda. Viszont azonnal felvették a kapcsolatot, és megpróbálták megtalálni a kapcsolódási pontot.

– Meg vagyok lepődve, hogy egy kedves, aranyos, fiatal hölgy a rokonom, és ezt 62 év után tudom meg. Láttam már a tévében, de nexusunk nem volt soha – csodálkozott el Árpy. – Isten útjai azonban kifürkészhetetlenek, főleg 100 évre visszamenőleg. Tehát se megerősíteni, se cáfolni nem tudok semmit, de az tény, az idők során sok állítólagos rokonunk bukkant már fel…

Testvér már került elő

A sok nem valós, csak vélt rokoni kapcsolat mellett Zámbó Jimmy még életében valóban rátalált egy testvérére.

– Aput egyszer megkereste egy férfi, akiről kiderült, hogy tényleg testvérek, féltestvérek. Ő egyébként rendőr volt, apu mutatta be nekem, és nagyon ragaszkodott is hozzá, tartották egy ideig a kapcsolatot. Én magam is többször találkoztam vele – árulta el Zámbó Krisztián.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?