Celeb / Híresség

„A legszebb ajándék..” Ezt mondta unokájáról Fásy Ádám

Fásy Ádám lánya, Zsüliett pár éve elköltözött otthonról, és ugyan meglepő lehet, szülei minden gond nélkül engedték el.

 

 

 




 

– Amikor az ember ismeri a gyerekét, mi több, bízik benne, akkor nem próbálja visszatartani, ha késznek érzi magát a szüleitől való leválásra. Az már más kérdés, hogy féltem, és félteni is fogom, amíg élek – kezdi Ádám a Story magazinnak. – Mindig is az én kicsi lányom marad, akkor is hagy egyszer férjhez megy és családot alapít. (…) És a legszebb ajándék az élettől az lennem ha megérthetném, hogy találkozom Zsülike gyerekével – folytatja elérzékenyülve. – De ezt sürgetni nem lehet, meg hát még nem is jött ez az ideje. Amióta látványosan lefogyott, még inkább körbezsongják a férfiak, ezzel tisztában vagyok.

– Jól érzem magam a bőrömben, nem hiányzik semmi, jelenleg még egy párkapcsolat sem. – kapcsolódik be a beszélgetésbe Zsüli, aki több mint negyven kilótól szabadult meg. – A legnagyobb hangsúlyt jelenleg a tanulmányaimra helyezem, emellett pedig videóvágóként tevékenykedem. A szerelemnek is eljön majd az ideje – magyarázza, hozzátéve, 29 éve együttélő szülei nagyszerű példakép számára arra, miként működik jól egy házasság. – Természetesen erre vágyom én is, de még nem most.

 

 

 

 

forrás: blikkruzs.blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?