Hírek

Jakab Ferenc: Valamilyen szinten az immunrendszert is képes kijátszani az indiai mutáns

Már Angliában és Amerikában is gondot okoz a koronavírus indiai mutánsa is, de már 19 másik országban is kimutatták a jelenlétet, erről beszélt Jakab Ferenc virológus az ATV-nek.

 

 




 

Mint fogalmazott,

egyelőre azt tudni róla, hogy gyorsabban terjed és, hogy feltételezhetően súlyosabb betegséget okoz, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen szinten az immunrendszert is képes kijátszani, tehát, ahogy azt a jelenlegi vizsgálatok elsődleges eredményei mutatják, a most meglévő oltások hatékonysága valamelyest kisebb lehet vele szemben.

Hozzátette ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy az oltások egyáltalán nem védenek az új mutánstól.

Megjegyezte azt is, nem kell aggódni, hiszen nagyon gyorsan lehet az oltásokat a mutáns-megjelenésekhez igazítani.

Az RNS-vakcináknak ugyanis egy hatalmas előnye az, hogy ezekbe szinte minden olyan mutáció benne lehet, amelyek ellen védekeznünk kell

– magyarázta.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?