Hírek, Külföld

Megvan, mikor találkozhat Putyin és Biden

Júniusban tarthatják meg Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozóját, de erről még nem született meg a végső döntés, jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap bemutatott nyilatkozatában.

 

 

 


Usakov az MTI tudósítása szerint közölte: az amerikai fél jelezte, hogy kész a találkozóra, de az előkészítés „munkaszinten” még nem kezdődött meg. Mint mondta, a csúcsról meghozandó végső döntés még „sok tényezőtől függ”.

Megemlítette, hogy több lehetséges júniusi dátum is felmerült, de konkrétumokat nem közölt.

Biden és Putyin április 13-án beszélt telefonon egymással. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az amerikai elnök ekkor javasolta orosz hivatali partnerének, hogy találkozzanak egy harmadik országban Európában a következő hónapokban.

Kiélezte az Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszültséget, hogy Biden egy március 17-én adásba adott tévéinterjújában igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, és azt hangoztatta, hogy Moszkva szerinte beavatkozott az amerikai elnökválasztásba és „megfizeti ennek az árát”. Ezt követően Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet hazahívták konzultációra.

Az Egyesült Államok csütörtökön újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, amire Moszkva pénteken hasonlóképpen válaszolt. Az egymással szemben akkor alkalmazott retorziók között már szerepelt beosztott diplomaták kiutasítása is, és John Sullivan amerikai nagykövetnek azt tanácsolták Moszkvában, hogy ő is utazzon haza konzultációra.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?