Életmód, Érdekes

14 dolog, amit mindig kerülni kell a lakásfelújításkor

A „felújítás” szó hallatán a legtöbb embernek azonnal feláll a hátán a szőr és izzadni kezd a tenyere. Nem véletlenül, a saját magunk által végzett felújítás ugyanis sok kellemetlenséggel járhat, és bizony nem ritka, hogy olykor nagyobb költségekkel jár, mintha profi szakemberre bíztuk volna a feladatot. A másik pozitív érv a hivatásos szakemberek mellett, hogy ők tudják, melyek azok a lakberendezési megoldások, melyeket érdemes kerülni egy felújítás során.

 

 

 

Műanyag ablakpárkányok

A műanyag ablakpárkányok idővel sokat veszítenek a megjelenésükből. Sárgulnak, megrepednek, és foltok maradnak rajtuk a folyamatos használattól. Ennek ellenére roppant népszerű megoldás, de érdemes észben tartani, hogy ma már sok más alternatíva is létezik a piacon, a természetes kőből és fából készült párkányokon át sok más kiváló változat létezik.

Nem fürdőszobába szánt konnektorok

A magas páratartalmú helyiségekben célszerű olyan aljzatokat felszerelni, melyeket speciális védőburkolat borít. Alig drágábbak a sima változatoknál, mégis sok kellemetlenségtől menthetjük meg magunkat általuk.

Látható elektromos kábelek

Az elektromos kábelek kábelszorítóval történő rögzítése arról árulkodik, hogy valaki nagyon spórolni akart a felújításkor. Ezek a megoldások ráadásul nem túl tartósak, gyakran elengednek, és veszélyesek is lehetnek, ha például kisgyermek vagy háziállat van a háznál. Ha valamire, akkor erre érdemes figyelni, és rendesen megcsinálni.


Lógó kábelek és elosztók

Az ilyen semmiben lógó vezetékek leginkább arról árulkodnak, hogy a lakberendezés nagyon meggondolatlan módon lett végrehajtva, és a különféle elektronikai eszközök olyan helyeken vannak elhelyezve, ahol meggondolatlan módon nincs konnektor a közelben. Erre érdemes még a felújítás előtt gondolni, és úgy megtervezni mindent, hogy a lehető legkevesebb kábelt kelljen használnunk.

Unalmas mennyezet

Az unalmas mennyezetekkel persze semmi probléma, azonban nem árt észben tartani, hogy ma már sokféle módon díszíthetjük azokat. Ezek ráadásul nem is kerülnek horrorisztikus összegekbe, ellenben nagyon sokat tesznek hozzá a belső összhatáshoz. Érdemes megfontolni őket.

Linóleum

A linóleumnak két előnye van: olcsó és egyszerű a felrakása. Ettől függetlenül azonban a hátrányok sora szinte végtelen, nem beszélve a csúszósságából fakadó sérülések kockázatáról. Célszerű helyette parkettát, vagy kerámia lapokat választani.

Magányos csillár

Sokan úgy gondolják, hogy egy mennyezeti fényforrás bőven elég a szoba megvilágításához, ez azonban nem így van. Célszerű jól átgondolt világítást kidolgozni, és minél több fényforrást használni. Ez nagyban javítja majd a mindennapi életminőséget.

Olcsó ajtókilincsek

Jobb egy olcsó ajtó, drága kilincsekkel, mint egy exkluzív ajtó, olcsó kilincsekkel. Ezek az apróságok hihetetlen mértékben járulnak hozzá az otthonunk összhatásához és a komfortérzetünkhöz anélkül, hogy ezt észre vennénk. Az olcsó és gyenge minőségű zárak és kilincsek csak kidobott pénz, ezért nem érdemes spórolni rajtuk.

Parkettával burkolt beépített erkély

Viszonylag olcsó és egyszerű megoldás, viszont a kiszolgáltatott időjárási viszonyok miatt nagyon gyorsan elveszti a megjelenését: kifakul, megreped és kiszárad. Érdemes helyette inkább kerámia burkolólapokat választani.

Padló színével megegyező szegélylécek

A profi szakemberek mindig nagy figyelmet fordítanak a szegélylécek kiválasztására, de a hétköznapi emberek már kevésbé. A legtöbben úgy gondolják, hogy egy, a padló színével megegyező szegélyléc bőven elég, pedig a helyzet az, hogy érdemes inkább kontrasztos változatot választani.

Olcsó karnisok

Az olcsó karnisok általában egyszerűek és könnyen használhatók, de idővel több hátrányuk lesz, mint előnyük. Érdemes helyettük inkább normális karnist választani, és ügyelni arra, hogy mindig olyan magasra szereljük, amennyire csak lehet. Ezáltal vizuálisan nagyobbnak tűnik majd a tér.

 

 

 

 

Biztosíték doboz

Az előszoba minden otthon egyik legfontosabb eleme. Ezt látják meg először a vendégek, és ide tesszük be a lábunkat egy fárasztó nap után. Éppen ezért fontos, hogy minden a helyén legyen, és ne legyenek például éktelenkedő biztosíték szekrények. Alternatív megoldásként érdemes például egy tolóajtós szekrény mögé helyezni, vagy legalább azonos színűre festeni, mint az előszoba fala.

Rosszul elhelyezett elektromos készülékek.

Az ideális konyha nemcsak kiváló minőségű háztartási gépekből áll, azok optimális és kényelmes elhelyezése is épp olyan kulcsfontosságú. Ezt szintén érdemes még a felújítás előtt alaposan kigondolni, hogy minden konnektor és polc a lehető legjobb helyen legyen a készülékek kényelmes elhelyezéséhez.

Éktelenkedő víz- és csatornavezetékek

A WC-ben levő víz- és csatornacsövek egyike azoknak a dolgoknak, amiket egyikünk sem szeretne látni az otthonában. Az ilyen dolgok még a legtökéletesebb mellékhelyiségeket is egy csapásra képesek tönkre tenni, ezért felújításkor érdemes ezekre is kellő hangsúlyt fektetni, és valamilyen trükkös módszer segítségével eltüntetni a kíváncsi szemek elől.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?