Belföld, Hírek

Őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet a kormány

Az elfogadott „rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták” a célokat az indoklás egy része szerint.

 

 

 

 


Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel főszabály szerint őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket – írja a Magyar Narancs.

Tavaly novemberben a parlament 90 napra megadta a felhatalmazást a kormánynak a rendeleti úton való kormányzásra a veszélyhelyzet alatt, ám az akkor kihirdetett veszélyhelyzet hatálya február 8-án lejárt. Február 22-én aztán a parlament elfogadta a 2021. évi I. törvényt, amely újból hatályba léptette a korábban a veszélyhelyzet idején hozott kormányrendeleteket, de úgy szólt, hogy „a kihirdetését követő 90. napon hatályát veszti”.

Ez május 23-án következne be, a most beadott törvénymódosítás viszont úgy rendelkezik, hogy „a törvény a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon hatályát veszti”.

A Magyar Narancs emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években az őszi ülésszak első napját nem nagyon tartották meg szeptember 15-e előtt, ez pedig azt jelenti, hogy a törvény szövege szerint a vonatkozó kormányrendeletek sem fogják hatályukat veszteni szeptember vége előtt.

A javaslat indoklása szerint azért van minderre szükség, mert bár leszögezik, hogy „Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus világjárvány ellen”, de „az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés”.

Hozzáteszik, hogy a járvány elmúlt egy éve „bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat”.

„A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. A javaslat ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes tovább alkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges” – áll a részletes indoklásban. Azaz a veszélyhelyzettel összefüggésben hozott rendelkezések a veszélyhelyzet megszűnése után is hatályban maradnának.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?