Egyéb

Nagy nyitásra készül a kormány 4 millió beoltott bejelentése után a Magyar Hírlap szerint

Újabb, jelentős enyhítések jöhetnek, újra kinyithatnak a szállodák, fürdők és a kulturális létesítmények is, melyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni – tudta meg a lap.

 

 

 




 

Mint azt mi is megírtuk, a vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót.

Nagy mértékű nyitás várható a kormánytól, ha elérjük a négymillió magyar beoltottat, ezzel pedig a kultúra és a vendéglátás terén szinte visszakaphatjuk a régi életünket – írja a Magyar Hírlap.

A lap információja szerint ha meglesz a 4 millió beoltott, akkor újabb – sokkal nagyobb léptékű – nyitás várható. Úgy tudják, hogy ekkor

újra megnyitnak a szállodák, fürdők, mozik, színházak és más kulturális rendezvények.

Ezek igénybevételéhez, látogatásához a 18 éven felülieknek védettségi igazolványt kell felmutatniuk. A kiskorúak a családtagjaikkal együtt mehetnek a közös programokra, ha a szülők igazolják a védettségüket.

A lap szerint ekkor már a vendéglátóhelyek belső terei is látogathatók lesznek. A személyzet számára a maszk kötelező, a vendégeknek csak a fogyasztáson kívül kell viselniük. Az éttermek, vendéglátóipari egységek látogatásához a kormány nem teszi kötelezővé a védettségi igazolvány meglétét – írja a Magyar Nemzet.

A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik, a vakcinák iránt egyre nő a lakosság bizalma és igénye

– mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília kifejtette, már 4 millió 326 ezer fölé nőtt a koronavírus elleni védőoltásra regisztrálók száma, és 69 százalékuk már legalább az egyik oltást megkapta.

A magyar lakosság 33,4 százaléka van beoltva, szemben az uniós 18,5 százalékos átlaggal.

Hozzátette, napról napra jelennek meg szakmai cikkek, kedvező hírek és tapasztalatok a Magyarországon is alkalmazott oltóanyagokról, ennek is köszönhető, hogy nő a lakosság bizalma és igénye a védőoltások iránt.

Az országos tisztifőorvos szólt a napokban Magyarországra érkező, jelentős mennyiségű vakcina-szállítmányokról is. Úgy fogalmazott: ezekkel további lendületet nyerhet az oltások beadása. „Rövid időn belül mindenkit be tudunk oltani, aki a mai napig regisztrált” – szögezte le.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?