Egyéb

Az orosz nő, akinek 49 centis bicepsze van: a férfiak is elszégyelik magukat az amazon mellett

Nataliya Kuznetsova a leghíresebb és legerősebb profi női testépítő a világon. A 29 éves orosz nő többszörös Európa- és világbajnok, rekordjait eddig még senkinek nem sikerült megdöntenie. Nataliya egészségügyi dolgozók lánya, de már kiskorától tudta, hogy ő valami egészen mással szeretne foglalkozni.

 

 

 

 


Nataliya 14 évesen kezdett el testépítéssel foglalkozni, ekkor mindössze 40 kg volt, most 92-95 kg között van a súlya. A bicepsze 49 centi, a combjai 76,5 centisek, a mellbősége pedig 128 cm.

„14 évesen mentem először edzőterembe.” – mesélte egy interjúban. „Hat hónappal később az edző felfigyelt rám, és felajánlotta, hogy vegyek részt egy regionális testépítő versenyen.”

Azt mondja, nem feltétlenül követ szigorú diétát, annak érdekében, hogy megőrizze a testalkatát, akkor eszik, amikor éppen megfelel neki, viszont igyekszik egészségesen étkezni, és rendszeresen edz.

 

 

 

 

Azt is elmesélte, hogy az első 5 évben egyáltalán nem szedett semmilyen táplálék-kiegészítőt. Az étrendjében rizs, csirkemell és kolbász szerepelt, és a folyamatos edzéssel így is sikerült nagyszerű eredményeket elérnie. Mostanra azonban nincsenek ellenére a protein shake-ek sem, és azt mondja, ha az embernek éppen nincs ideje rendesen enni, miért is ne készítene el egy ilyen italt.

Nataliya a legtöbb bajnoki címet elnyert női testépítő. Jelenleg 6 világbajnoki címe és 12 Európa-bajnoki címe van, és azt mondja, elégedett ezzel az eredménnyel.

„A rekordok természetesen azért léteznek, hogy megdöntsék őket, és egy napon valaki talán meg is teszi ezt. De pillanatnyilag én tartom a rekordot.” – mondja büszkén.

Hatalmas izmai miatt nehezen talál olyan ruhákat, amik jól állnak neki, és csak olyan ruhadarabokat tud viselni, amelyek nem feszülnek rá.

 

 


 

Férjét, Vladot, online ismerte meg, bár a legtöbben azt gondolják, hogy az edzőteremben találkoztak, hiszen a férfi is testépítéssel foglalkozik. Amikor először találkoztak, Nataliya már sportos lány volt, de még nem érte el mostani alakját.

Nataliya erős nőnek tartja magát, igazi amazonnak, és, bár tudja, hogy nem mindenki ért egyet ezzel, és sokan nem tartják esztétikusnak az izmos nőket, nem törődik a kritikával. Számára csak az a fontos, hogy a saját maga szemében vonzó legyen.

„Mindig arra kell gondolnod, amit te szeretnél, arra, hogy mi a te célod. Ne figyelj arra, hogy mit írnak az emberek online. Én mindig csak arra gondolok, amit én szeretnék, az én céljaimra, és arra, hogy mi tetszik azoknak, akik közel állnak hozzám.” – mondja Nataliya.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?