Belföld, Hírek

Napokon belül indul az újranyitás Magyarországon – Változik a kijárási tilalom és a boltok nyitvatartása

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a napokban Magyarország eléri a 2,5 millió beoltotti számot, amivel a jelenleg hatályban lévő rendelkezések szerint automatikusan beindul az újranyitás. Ennek első lépcsőfoka a boltokat és a szolgáltatásokat érinti, ezért bemutatjuk, mi vár ránk április 8. után.

 

 

 




 

Az a bizonyos 2,5 milliós szám

A kormány március 27-én hirdette ki azt a rendeletet, amely egyszerre mutat rá a kormány újfajta járványkezelési stratégiájának lényegére és egyszerre vetíti előre a védelmi intézkedések jövőjét. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról című kormányrendelet arról szól ugyanis, hogy a kormány kizárólag az oltási program előremeneteléhez köti a járvány ellen hozott korlátozó intézkedések jövőjét, vagyis az átoltottság változása felülírja a járványügyi helyzet alakulása által indokolt esetleges döntéseket. Az újfajta magyar stratégia mögöttes logikáját a napokban magyarázta el Orbán Viktor, amikor interjút adott az M1-nek. A kormányfő ugyanis úgy fogalmazott, hogy a korlátozások csak lassítani tudják a brit variánst, de megállítani nem. A világ számos országa viszont bebizonyította, hogy lehet sikeresen járványt kezelni szigorú korlátozásokkal.

A fokozatos nyitás első szakasza tehát 2,5 millió (első vakcinával) átoltottnál élesedik. Hogy miért pont 2,5 millió főnél van ez a határ? A szakértők szerint ennek a határnak nagy jelentősége nincs a járványhelyzet javítása szempontjából, az ehhez a szinthez tartozó 25%-os átoltottsági arány ugyanis messze van még a nyájimmunitás kívánatos szintjétől (70-80%), vagyis ez a 2,5 milliós átoltottság – bár nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményt jelent (lásd a lentebbi grafikont) – nem elég a vírus tartós visszaszorításához. A kormány azért határozta meg ebben a 2,5 milliós szintben az első határt, mert korábbi számításai szerint ekkorra oltják be az összes, 65 évnél idősebb regisztrált embert Magyarországon. Erről egyébként először Orbán Viktor beszélt március 19-én.

Akkor tudjuk megtenni az első újranyitási lépést, amikor minden 65 év feletti ember, aki regisztrálta magát, be lett oltva – fogalmazott akkor a miniszterelnök. „Mivel folyamatosan nő a regisztráltak száma, de a mi számításaink szerint amikor a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, akkor jutunk el oda, hogy minden 65 év feletti regisztrált ember be van oltva. És az lesz az a pillanat, amikor az oltások számának alakulása függvényében meg lehet kezdeni az újraindítást” – tette hozzá. A Koronavírus Sajtóközpont korábban azt mondta, hogy „2,5 millió beoltottnál a jelenleg regisztrált 65 év felettiek mindegyike beolthatóvá válik, ha elfogadják az oltást”.

Azt tudjuk Müller Cecília országos tisztifőorvos nagypénteki interjújából, hogy a 65 év felettiek 80 százaléka már kapott legalább egy oltást, azt azonban nem tudni, hogy további néhány nap elegendő-e arra, hogy a 65 év feletti regisztráltak fennmaradó 20 százalékát beoltsák.

 

A 100 főre jutó összes beoltott száma az egyes uniós országokban, valamint Nagy-Britanniában és Szerbiában.

Az a bizonyos nap

Amikor a kormány bejelentette, hogy a fokozatos nyitás első állomása 2,5 millió átoltottnál élesedik, akkor azt is jelezte már, hogy ez a húsvéthétfő utáni első napokban következhet be. Orbán Viktor nagypénteki rádióinterjújában viszont már konkrétabb dátumot mondott: szerinte húsvét után egy-két nappal elérhetjük a 2,5 millió beoltottat, amely egyben azt is jelenti, hogy az előre rögzített módon kinyithatnak a boltok és a szolgáltatószektor.

Friss számításunkban bemutattuk, hogy a korábban számoltaknál (április 10.-11.) előbb is elérheti Magyarország a 2,5 millió beoltottat. Most úgy tűnik, április 7-8. környékén érhető el ez a szint (ezt említette vasárnap reggeli videójában is a miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy húsvét után 1-2 nappal jöhet el ez a szám).

A jelenlegi korlátozó intézkedések április 8-ig vannak érvényben, ez után két út áll a kormány előtt: ha megvan a 2,5 millió beoltott szám, akkor életbe léphetnek az újraindítás első intézkedései, ha nincs meg aznapra vagy várhatóan 9-ére a 2,5 millió beoltotti szám, akkor újabb néhány napra meg kellene hosszabbítania a jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedéseket. Tehát már csak ezért is igyekezni akar a kormány a 2,5 milliós szint elérésével, hiszen így elkerülhető a korlátozó intézkedések átmeneti, csupán néhány napra szóló újabb meghosszabbítása. Az érintettek (boltok, szolgáltatók) jobban fel tudnak készülni az új szabályokra (például a négyzetméter alapú vásárlószám betartására), és a lakosságot sem zavarják meg az újabb átmeneti rendeletek.

A régi-új világ

Azzal tehát, hogy a kormány már nem a járványügyi helyzet alakulásához köti a korlátozó intézkedések fenntartását, hanem az oltottak számához, egyszerűbben előre lehet jelezni, hogy mikor változnak a szigorú szabályok és mivel a kormány most rendeletbe „véste” a döntését, azt egyértelműen előre meg lehet mondani, hogy melyik irányba mozdul el (szigorítás vs. lazítás). Kérdés ugyanakkor, hogy a kormány újfajta stratégiája mennyire rugalmas, vagyis a járványhelyzet (amennyiben például a járványgörbe a vártnál rosszabbul alakul pont a nyitási fokozatok, ez a mostani, majd az iskolanyitás, stb miatt) felülírhatja-e a nyitási fokozatokat a későbbiekben. Ahogyan arra ugyanis mi is rámutattunk, bár a járvány terjedése szempontjából kedvező fejlemény volt, hogy a húsvéti ünnepekre fennmaradtak a – nemzetközi viszonylatban amúgy nem túl szigorú – korlátozások, a húsvét utáni nyitás a most tetőző harmadik hullám plató fázisának elnyújtását okozhatja.

Amennyiben tehát a jelenlegi – rekordszintű napi – oltási tempó fennmarad (az elmúlt 7 nap átlagában naponta több mint 58 ezer ember kapta meg az első adag oltását), akkor a 2,5 milliomodik oltást április 8-án adhatják be idehaza. A rendelet pedig kimondja: az újranyitás első fázisa „a kettőmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba”, vagyis ebben az esetben ez a nap április 9. lenne. A rendelet arról is szól, hogy ezt a pontos napot ki fogják még hirdetni a közlönyben, egyedi miniszteri határozattal.

Vagyis ez a hét második felétől ezekre az új, lazítás irányába ellépő (több kontaktusra lehetőséget adó) szabályokra készülhetünk:

  • A kijárási tilalom időtartama szűkül: a most érvényben lévő este 7 órától reggel 5-ig tartó időszakkal szemben este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszak lesz.
  • Az üzletek kötelező zárva tartási időszaka szűkül: az üzletek reggel 5 óra és este 9:30 között lesznek nyitva, míg a mostani szabályok szerint reggel 5 óra és este 7 óra között vannak nyitva.
  • A nyitva tartó boltok köre bővül: a március 8. óta zárva tartó üzletek (ruhaboltok, plázában lévő üzletek, bútorboltok) újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók, de újfajta korlátozások szerint. A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani.
  • A vendéglátó üzletek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben (ez így van már tavaly november óta), csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

A rendelet arról is szól, hogy „a bevásárlóközpont üzleten, valamint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségen vagy helyszínen kívüli területén történő tartózkodás, közlekedés, továbbá az üzletek, valamint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségek vagy helyszínek előtti területen történő várakozás során – a közös háztartásban élők kivételével – mindenki köteles a másik embertől legalább 1,5 méter távolságot tartani.” Ennek betartásáról a bevásárlóközpont üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

Érdemes felidézni azt is, hogy az újraindítás második fokozata a jelenleg érvényben lévő rendeletek szerint április 19-én jöhet el, ekkor ugyanis újranyitnak az iskolák és az óvodák. Egyes szervezetek és szakértők viszont az iskolák nyitásának elhalasztását kérték a kormánytól, amire a kormány azonban eddig nem reagált.

 

 

 

 

forrás: portfolio.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?