Celeb / Híresség

Kiderült: ide költözhet új szerelmével Várkonyi Andrea

Úgy tűnik, Várkonyi Andrea révbe ért: már az esküvőt tervezgeti új szerelmével, akivel a Story magazin értesülései szerint Budán kezdenek új életet.

 

 

 

 


Ahogy korábban a Blikk is megírta, Várkonyi Andrea hamarosan férjhez megy. A tévést az eljegyzési gyűrűje buktatta le, amit a Blikk szúrt ki, amikor Andi legutóbb a Mokkában vendégeskedett. Lapunk úgy tudja, egy üzletember a szerencsés vőlegény, akivel a Story magazin információi szerint egy budai luxusingatlanban kezd majd új életet, ezt követően pedig jöhet az esküvő. A lap azt írja, erre valószínűleg a lánya is áldását adta.

Andrea korábban egyszer volt férjnél volt, 2000-ben kötötte össze az életét Szilvay Attilával, akivel együtt jártak az orvosi egyetemre. Miután Szegedről Budapestre költöztek, lassan elhidegültek egymástól, 2006-ban pedig beadták a válópert. Később sok évig Bochkor Gáborral alkotott egy pár, akivel egy közös gyermekük született. 2018 őszén szakítottak, ezt követően Zsidró Tamással láthattuk Andit, ám ez a kapcsolat csupán három hónapig tartott. A tévést korábban nem foglalkoztatta a házasság kérdése, ezért is volt meglepő a hír, hogy most menyasszony lett.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?