Belföld, Hírek

Elszabadultak indulatok: egymásnak estek a vásárlók egy boltban a távolságtartás miatt

Vitába keveredtek, majd egymásnak estek a vevők kedd este egy szegedi boltban, mert egyikük nem tartotta az előírt távolságot. A vita során egyikük gázpisztollyal fenyegetőzött, két ember ellen indult eljárás garázdaság miatt.

 

 

 

 


Szeged.hu információi szerint az eset röviddel zárás előtt történt, több vásárló is végignézte, ahogy a két férfi egymásnak esett. A két férfi először a boltban vitatkozott és lökdösődött, majd miután a biztonságiőr kitessékelte őket a boltból – több szemtanú állítása szerint is – az egyikük gázpisztolyt rántott elő a verekedés közben, majd azzal fenyegetőzött. Ellenfele kicsavarta a kezéből a fegyvert, majd átadta a biztonsági őrnek, aki addigra már értesítette a rendőrséget.

A rendőrség rövidesen a helyszínre érkezett, és bilincsben vitte el mindkettőjüket. A megyei rendőr-főkapitányság a HVG-nek elmondta, hogy mindkét dulakodót kihallgatták, és garázdasággal gyanúsítják őket, de nem vették egyiket sem őrizetbe. A gázpisztolyt előrántó férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt folyik eljárás.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?