Hírek

A nyár végéig tarthat a korlátozások időszaka

Volt már szó újranyitásról, aztán jött a harmadik hullám, aztán megint szóba került az újranyitás, de most pénteken mégis egy héttel meghosszabbították Magyarországon a korlátozásokat, közben ezzel párhuzamosan újra elővette a kormány az újranyitások témáját: lezárják az ezzel kapcsolatos nemzeti konzultációt és elkészül a terv, hogyan is induljon újra az ország.

 

 

 

 


Orbán Viktor nemrég azt mondta, ehhez az kell, hogy 2 és félmillió embert beoltsanak. Az újraindítással most a koronavírus elleni első elfogadott vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alapítói beszéltek egy vasárnapi lapinterjúban.

Özlem Türeci és férje, Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokban és sok európai országban valószínűleg nyár végére érhető el az az állapot, amelyben már nincs szükség járványügyi zárlatra. Helyi járványkitörések továbbra is lesznek, „a háttérzaj megmarad”, és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de nagy valószínűséggel nem okoznak majd nagy veszélyt.

Azonban legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet. A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente – mondták.

Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani. Németországban szeptember végére lehet elérni ezt az átoltottsági arányt – fejtette ki Özlem Türeci és Ugur Sahin.

A Németországba bevándorlóként, gyermekkorukban Törökországból érkezett kutatóorvosok abból az alkalomból adtak terjedelmes interjút a Welt am Sonntagnak, hogy a napokban megkapták Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést, illetve a lapot kiadó német multinacionális vállalat díját (Axel Springer Award).

Ugur Sahin és felesége, Özlem Türeci, a BioNTech német biotechnológiai gyógyszercég társalapítói, miután kitüntették őket a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal Berlinben 2021. március 19-én / Fotó: MTI/AP/DPA/Bernd von Jutrczenka
Ugur Sahin és felesége, Özlem Türeci, a BioNTech német biotechnológiai gyógyszercég társalapítói, miután kitüntették őket a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal Berlinben 2021. március 19-én / Fotó: MTI/AP/DPA/Bernd von Jutrczenka

A többi között elmondták, hogy 2020 januárjának harmadik hétvégéjén, a kínai Vuhanban kitört járványról szakmai lapokban közölt első beszámolók hatására határozták el, hogy félreteszik az összes munkájukat és csak az új kórokozóra összpontosítanak, mert biztosnak tartották, hogy a vírus szétterjed, és tudták, hogy technológiájuk alkalmas a világjárvány megállításához szükséges vakcina gyors kifejlesztésére. (Ez volt az az időszak, mikor világszerte terjedtek a médiában a rémisztő fotók és videók Vuhanból, ahol az utcán estek össze és haltak meg emberek a járvány elején.)

A következő munkanapon, 2020. január 27-én el is kezdték a vakcinafejlesztést. Nagyjából húsz változatot készítettek. A végül forgalomba hozott oltóanyagot már februárban előállították.

Több mint egy év távlatából látható, hogy nem sok mindent lehetett volna másként csinálni, legfeljebb néhány nappal lehetett volna gyorsítani ezt a munkaszakaszt – mondták az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech vezetői.

A biotechnológiai startup cég – feltörekvő technológiai vállalakozás – vakcinája így ugyan alig néhány hét alatt elkészült, de a biztonságosság és a hatékonyság megállapításához több tízezer emberrel bevonásával végzett klinikai vizsgálatokra volt szükség. Ez a munka – a mainzi vállalat és a New York-i központú Pfizer gyógyszeripari óriáscég Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja – november elejéig tartott, akkor derült ki, hogy a végül Comirnaty néven bevezetett termék biztonságos, és hatékonysága 90 százalék feletti.

Özlem Türeci és Ugur Sahin azt is elmondták, hogy „nagyon konstruktív” az együttműködés az EU-s partnerekkel, és az összes szabályozó hatóság „gyorsan és pragmatikusan” vett részt a vakcina tesztelési és engedélyeztetési folyamatában.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?