Belföld, Hírek

Orbán Viktor már novemberben látta, hogy nagy baj lesz: elárulta, ekkor lesz a járvány legnehezebb hete

Orbán Viktor ezen a héten rendhagyó módon péntek helyett vasárnap volt a Kossuth Rádió vendége, ugyanis tegnapelőtt még Izraelben tartózkodott a magyar miniszterelnök.

 

 

 

 


Az interjú során Orbán elmondta, hogy 13 millió nyugati vakcinát rendeltek, ugyanis már novemberben látta, hogy nagy baj lesz. Hozzátette, hogy 3,5 millió keleti oltóanyagot szintén rendeltek, amelyek időben, vagy előbb is megérkeznek, mint a nyugatiak.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy szükség lehet a 16,5 millió adagnyi védőoltásra, mert lehetséges, hogy a határon túli magyarokat is be kell oltani. „Mi magyarok kezdünk kiegyenesedni, hárommillió fölé ment a regisztráltak száma” – nyilatkozta Orbán.

Fény derült arra is, hogy a regisztráltak között nagy arányban vannak a 60 év fölöttiek, valamint a kormányfő elmondta, hogy a később regisztráló idősek is előrébb kerülnek a sorban.

Orbán Viktor elmondta, hogy a következő hét lesz a járvány legnehezebb hete és, hogy ma fog tárgyalni a kórházigazgatókkal, de egyébként az egészségügy bírja a terhelést és nem kell külföldi segítséget igénybe vennünk, sőt inkább mi fogunk segíteni másoknak.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ellenzék nem a vírus, hanem inkább ellenük van: „Az oltásellenesség folyamatosan jelen van a baloldalon, mi ennek az oka?”

A magyar vakcinagyártásról is szó esett. Hozzátette, hogy maszk és kesztyűgyártásban önellátó Magyarország, de a védőoltás szempontjából ez még nincs így, valamint gyártókapacitás sincs, de most építenek egy gyárat Debrecenben és Izraelben is.

A teljes interjú ITT érhető el.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?