Belföld, Hírek

Beidézték a rendőrségre a Momentum elnökségi tagjait

Gyámhatósági eljárás indult egy momentumos aktivista ellen, mire a párt vezetői szolidaritásból megcsinálták ugyanazt, mint a társuk, így behívta őket a rendőrség. Amúgy egy kis jachtparkolót festettek krétafestékkel Szijjártó Péternek, amire azt mondták, 30 ezerbe fájt lemosni.

 

 

 


Január végén derült ki, hogy a Momentum ifjúsági tagozatának egyik tagja ellen gyámhatósági eljárást indítottak, mert nyáron lemosható festékkel „jachtparkoló” jelzést festett a Külügyminisztérium épülete elé. Amikor ez kiderült, Orosz Anna és Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagjai újra felfestették a „jachtparkoló” jelét, hogy kiálljanak a hatóságok által vegzált fiatal társuk mellett, illetve megmutassák, a Momentumot nem lehet megfélemlíteni. Ennek következményeképpen a mai napon mindkettejüket beidézték a IX. kerületi rendőrkapitányságra – írja pénteki közleményében a párt.

Orosz Anna és Tóth Endre Facebook-live formájában számoltak be az eseményekről:

Jachtparkoló ügy – idézést kaptunk Tóth Endrével a rendőrségre.

Közzétette: Orosz Anna – 2021. március 12., péntek

„A gyámhatósági eljárás ellen tiltakozásul felfestettük újra a jachtparkolót, ezúttal Tóth Endre és én is ottvoltunk és elkísért minket több TizenX-es is. 3 héttel ezelőtt kaptunk idézést szabálysértés elkövetése miatt” – foglalta össze az eseményeket röviden Orosz Anna.

„Itt igazából az az érdekes, hogy miért szabálysértés az, ha valaki kifejezi a véleményét egy vízbázisú krétafestékkel. Ennyi erővel a kisiskolásokat is lehetne büntetni, akik ugrálóiskolát rajzolnak. Ez nyilvánvalóan nem bűncselekmény, nem szabálysértés, csak azért kezelik annak, mert Szijjártó Péter látószögébe került ez a yacht. Itt nyilvánvalóan hatósági vegzálásról van szó. El akarják venni mindenki kedvét attól, hogy megnyilvánuljanak, az ellenállásukat kifejezzék, hogy szabadon véleményt nyilvánítsanak. Mi a Momentumban egy olyan országot szeretnénk teremteni, ahol a politikai véleménynyilvánítás nem szabálysértés, hanem mindenkinek a szíve joga. Támogatjuk azokat a fiatalokat, akiknek van politikai véleményük és nagyon helyesen aktív állampolgárként jártak el” – mondta Tóth Endre.

Orosz Anna zárásként hozzátette: a Momentumot nem lehet megfélemlíteni, így továbbra is kifejezik majd a véleményüket.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?