Belföld, Hírek

Gulyás: a következő hetek rendkívüli próbatétel elé állítják az egészségügyet – Ennyi szabad ágy és lélegeztetőgép van még

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert arról is kérdezték a csütörtöki Kormányinfón, mennyire terheltek a kórházak, mennyire bírja az egészségügyi ellátórendszer a harmadik hullámot.

 

 

 

 


A mai Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit részletezte, többek között elmondva, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt. A kormány egy napon belül nyilvánosságra hozza az orosz és a kínai vakcinákra kötött szerződéseket, illetve az Európai Uniót is arra kéri, hogy az Európai Bizottság által kötött szerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni. Ezen kívül azt mondta, hogy a tervek szerint az időseket húsvétig beoltják. A Kormányinfó közvetítésünket itt találja.

Az egészségügyi ellátórendszer leterheltségéről elmondta: 13 244 szabad ágy áll most rendelkezésre, a szabad lélegeztetőgép-kapacitás pedig 1918 darab. Ezért a tárcavezető miniszter szerint bőven van még szabad kapacitás a betegek ellátására.

Hozzátette: a humánerőforrás volt mindig is a szűk keresztmetszet, de az ehhez szükséges döntéseket a kormány szükség esetén meghozza. Kiemelte, hogy a humán kapacitás, az egészségügyben dolgozók létszáma biztosított. Van még szabad ágy, illetve lélegeztetőgéppel felszerelt ágy is.

Sajnos, minden előrejelzés szerint jóval 10 ezer fő fölé emelkedhet a kórházban kezelt betegek száma. Ezért a következő hetek rendkívüli próbatétel elé állítják az egészségügyet

– fejtette ki válaszában Gulyás, hozzátéve: minden kapacitást tudunk bővíteni.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?