Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Könnyen lehet, nem Gáspár Evelin volt az első lány, aki Boldizsár mellett rosszul járt

Úgy tűnik, a salgótarjáni lány elődei is megjárták a poklot poklát Gáspár Evelin exe mellett. A városban úgy hírlik a 27 éves fiúról: nem bánik szépen a lányokkal.

 

 

 




 

Gáspár Evelin a napokban tálalt ki a nyilvánosság előtt magánéleti drámájárólGyőzike idősebb lánya állítja: exe zaklatja őt, intim fotók posztolásával áll bosszút a szakításért, és a lány legutóbb halálos fenyegetést is kapott. Hasonlókat állít Boldizsár is. Ahogy azt megírtuk: az ügy a rendőrségen folytatódik.

A Bors igyekezett utánajárni, mi is folyik Nógrád megyében. Kiszúrtuk, hogy Evelin egyik követője együttérzése mellett értetlenségét is kifejezte, amiért Győzike lánya a város állítólagosan egyik legzűrösebb fiújával jött össze.

Evelin posztja alatt indult el a beszélgetés közte és egyik követője között © Instagram

ÚGY SAJNÁLLAK. CSAK AZT NEM ÉRTEM, HOGYAN LEHETTÉL EZZEL A FIÚVAL, PEDIG IGENCSAK MEGELŐZI A NEM ÉPPEN JÓ HÍRNEVE…– írta a kommentelő, mire Evelin reakciója fájó beismerés volt arról, mennyire naiv volt, és hogy mára sajnálja, hogy nem hitt az óvaintéseknek. A kommentváltásból az is kiderült, hogy Evelin nem az első lány lehet, akivel „nem szépen bánt” Boldizsár…

„MÉG AHHOZ KÉPEST VELED SZÉPEN BÁNT, HA CSAK A SZÉLVÉDŐDET VERTE BE!”

A Bors azt is megtudta, hogy bár a városban nem rajonganak a Gáspár családért, a történtek után most sokan Evelin mellé álltak, és ha bebizonyosodnak exbarátja tettei, szeretnék, hogy a fiú végre megkapja a méltó büntetését.

 

 

 

 

 

forrás: borsonline.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?