Belföld, Hírek

Maruzsa a Kréta-rendszer leállása után: bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta-rendszer és a kollaborációs tér.

 

 

 


Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért és közleményben elnézést kért a szülőktől.

„Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő” – fogalmazott a politikus.

Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél – fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását.

Ugyanakkor arra számít – folytatta az államtitkár –, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka – ismertette.

A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?